Girl Power! blog

Hét dolog, amihez csak a nagymamád ért, te nem

Az idősebb generáció nyilvánvalóan más életet élt, mint mi. Nagymamáinknak fogalmuk sincs, mi az az applikáció, hogyan kell telepíteni operációs rendszert, nem tudják, mi az az iPhone, sőt, a mai szakmák nagy részét sem értik igazán (“executive producer” és társai, ismerős?).

Van azonban néhány olyan dolog, amiről a mai fiatalok nem tudnak semmit.

A Huffington Post készített egy felmérést olvasói körében arról, mit gondolnak, milyen készségeik vannak nagymamáiknak, amelyeket ők már nem ismernek. Igazán érdekes válaszok születtek.

old

“Nagymamám nagyon profi volt abban, ahogyan egy kávéval a kezében üldögélt az ablaknál, és nézett kifelé a kertre” – írta egyikük. Másikuk a nagyi pénzkezelési menedzsmentjét emelte ki, mint írta, 300 dollárt tudott a válság idején félretenni egy családi ház előlegéhez. “Ezután egy sikeres vállalkozást indított el közösen édesanyámmal” – tette hozzá.

“A nagyi képes volt arra, hogy reggel 9-ig kitakarítsa az egész házat, majd ragyogóan nézzen ki” – írta egy további olvasó.

Bizony, mi nők más és más tudással vagyunk megáldva. És még mennyi minden van, amit a nagymamák tudtak! Lássuk csak, mik az alapvető készségek a Huffington Post szerint (amihez néhány dolgot melléfűztem).

1. Főzés – az alapok

A nagymamák bizony receptkönyv nélkül tudják betéve a fortélyokat, trükköket a konyhában. Tudják, miből mennyi kell, legyen az teáskanál, vagy evőkanál, nem kell mérleg hozzá. És képesek a maradékból is isteni fogásokat készíteni, nem hagyják megromlani az ételt. Nem úgy, mint én.

Forrás:www.everydaydutchoven.com

Forrás:www.everydaydutchoven.com

2. Varrás, horgolás, foltozás, stoppolás

Egyszóval minden, amihez tű kell és fonál, vagy cérna. Ha kilyukad a zoknim, kidobom, és veszek egy új párt. No de nagyanyáink fiatalkorában nem volt ez ilyen egyszerű, ezért hát mindent megtettek, hogy megőrizzék a zoknik, harisnyák épségét.

 3. Befőzés

Bár az emelkedő élelmiszerárak és a saját termés népszerűsége ma egyre több embert sarkall arra, hogy megtanuljon befőzni, azért így is sok harmincas dolgozó nőnek nem hogy ideje, kedve sincs vacakolni ilyenekkel. Pedig milyen isteni csodákat lehet befőttesüvegben elkészíteni!

4. Vasalás (nem csak úgy simán, hanem igazán jól)

Nekem mindig marad egy- két kósza ránc a ruhákon, a férfi ingek vasalását pedig kifejezetten gyűlölöm. Igazából vasalni is ritkán szoktam, igyekszem inkább úgy teregetni, hogy – nagyjából – rendben legyenek a ruhák… A nagymama-féle vasalt ruhák varázsa azonban egy olyan megfejthetetlen mítosz, amit tanítani kellene az iskolákban.

 5. Internet nélküli ismerkedés

A nagyi nem tudja, mi a Facebook, a Twitter, a Tinder, fogalma sincs mi az, hogy chat. Azt viszont tudja, hogyan dicsérje a zöldségesnél a portékát, hogy hogyan elegyedjen szóba a parkban egy kutyát sétáltató, kedves idegennel, hogy hogyan vitassa meg a trolin a mellette ülővel az időjárási viszontagságokat. Ha randija volt egy férfivel, nem csekkolta le az interneten előtte, nem küldözgettek egymásnak sms-t, hanem beszéltek, beszéltek rengeteget, beszélgettek a randevún, a találkozókon, egyre mélyebben, egyre többet.

6. Alkudozás

Nyilván nem alkudozhatunk az árakon a McDonald’s-ban, sem más étteremben, de a nagyszülők a már említett piacozásban nagyon odatették magukat e tekintetben.

7. Gyönyörű levelek (kézzel való) írása

Ez az, ami nekem a leginkább hiányzik a mai korból.

Gyönyörű, szép betűkkel megírt, személyes, egyedi levelek, amelyek postára adása után izgatottan várták a választ napokig, hetekig, sőt volt, hogy hónapokig. De levelet írt szerelmetes férjének is, akinek aztán a zsebébe rejtette az írást, és várta, hogy az ő zsebében is hasonló landoljon hamarosan…

Van valami, amit kihagytam?

Ha tetszett a cikk, oszd meg, és lájkold a Girl Power! blog Facebook-oldalát. A hozzászólások tekintetében felhívnám a figyelmet arra, hogy azt egymást tiszteletben tartva tegyétek, ez a blog egyik alapvető kérése hozzátok. Köszönöm!

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Cecilia says:

    Ez egy blikkfangos cikk az amerikai Huffington Postból – tehát nem a magyar olvasónak íródott – nem csodálom hogy van aki felvisít.

  2. Ono Sendai says:

    @veronika hell

    Hat erre mit lehet mondani…

    Míg ezt megírtad addig inkább elgondolkozhattál volna azon, h érdemes-e kommentelned.

  3. gpb says:

    Kedves Veronika, a cikk egy óda a nagyszülőkhöz, de természetesen mindenkinek joga van másképpen látnia őket, és a fiatalokat is. Köszönöm, hogy megosztottad a saját tapasztalataid:)

  4. Veronika Hell says:

    hat erre mit lehet mondani….. mig ezt megirtad fözhettel volna siman 2 kg gyümölcsböl lekvart…. dolgozo, 35 eves nö vagyok 7 eves ikrek anyukaja….tudok befözni (lekvart, savanyusagot stb), vasalni (a ferfi ingek a kedvenceim), imadok sütni-fözni raadasul nem ma kezdtem hanem kiskorom ota tanulom (tudok is… nem is kicsit..nem nagykepüseg egyszerüen igy van es büszke is vagyok ra), a gyerekszobaban amit en festettem ki, sajat varrasu függyöny log, ki tudok javitani mindent ha kell….teny, hogy nem tudok se kötni, se horgolni de csak azert nem mert soha, de soha nem erdekelt a tema. Teljesen egyetertek az 5. es 7. ponttal. ES tudod kitöl tanultam (anyukamon kivöül) fözni, befözni,stoppolni? A most 76 eves nagymamamol, aki par eve idöseknek inditott tanfolyamon tanulta az internetezest… van mobilja(söt meg hasznalni is tudja)….es tudja mia FB a chatteles… stb… sajnos tele van a “cikk” (lista) buta sztereotipiakkal. Aki idös nem erdekli a technika es egesz nap stoppol meg beföz, aki meg fiatal az nem tud semmit ami a normalis elethez hozzatartozik… 🙁


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!