Girl Power! blog

5 feleslegesen drága cucc, amiért emberek mégis élnek-halnak

Karl Lagerfeld a Louis Vuittonnak tervezett boxzsákokat, amelyek 175 000 dollárért, vagyis csaknem 42 millió forintért kaphatóak –  de nem ez az első a divattörténelem során, hogy teljesen felesleges darabokat árulnak méregdrágán.

A Chanel és a Fendi kreatív igazgatója (akiről a blogon már írtunk, mikor Konchita Wursttal dolgozott együtt), a Louis Vuitton számára alkotta meg az alábbi, méregdrága boxzsákot, valamint bőröndöt. A kollekció a Louis Vuitton-monogram születését hivatott megünnepelni, éppen ezért kértek fel több neves divattervezőt egy-egy munka elkészítésére, így Lagerfeld mellett olyanokat, mint Christian Louboutin, Cindy Sherman, Frank Gehry, Marc Newsen és Rei Kawakubo.

Lagerfeld boxzsákja limitált szériában kapható, mindösszesen 25 darab készült el előle. Három méretben vásárolhatók meg a püfölésre alkalmas eszközök, amelyeket„városi viselethez” terveztek, bőr fogantyúval. A Lagerfeld-bőrönd ráadásul ideális utazótáska is – állítják – , amelyhez kesztyű is jár, valamint matrac, és monogramos súlyzók is. A szetthez tartozik egy fémállvány is.

hbz-louis-vuitton-03-934x1034 kl_punchingmalleopen-934x934 kl_sportbagwithgloves-934x934 louisvuitton-punchingbag_fy1-934x727 louisvuitton-punchingbag_fy2-934x934

Természetesen nem ez az első eset, hogy extrém áron készülnek egyedi darabok, limitált szériás termékek.

2. Gondoljunk csak vissza a világ legdrágább doboz csokoládéjára, amelynek ára 1,5 millió dollár volt. A Lake Forest Confections csokoládéja, a Le Chocolat a Simon Jewelers ötlete volt – a csokiban különböző mestercukrászoktól származó finomságok keveredtek, a dobozon pedig drágakő (gyémánt, smaragd, zafír) volt elhelyezve. A vásárolók választhattak hozzá karkötőt, gyűrűt, fülbevalót vagy nyakláncot.

le_chocolate_box

3. Szerintem teljesen felesleges volt a világ legdrágább mobiltelefonjának legyártása is, bár biztosan rengeteg szívet dobogtatott meg a Diamond Crypto Smartpohne, amely mintegy 1,3 millió dollárt ért. A Peter Aloisson által tervezett telefon platinából és vörös aranyból készült és 80 drágakő díszíti. De kapaszkodjatok meg: az iPhone 5 Black Diamond nevű okostelefont 15,3 millió dolláros áron kínálják…

4. Nagyon szívesen megismerném azt az embert, aki szert tett a világ legdrágább Hello Kitty-jére, a 167 ezer dolláros kis platinaszobrocskára, amely mindösszesen 590 gramm. Kitty “hajában” gyémántból készült masni található, de zafír, topáz és ametiszt is ékesíti Kitty-t.

a91_kitty

5. A világ legdrágább pénztárcája 1, 63 Millió dollárba kerül, gyémánt-platina kombinációjából készült és egy tokiói divatbemutatón mutatták be.

a91_purse

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!