Girl Power! blog

Így lett a titkos kapcsolatomból házasság

Avagy hogyan coming outoltunk két év titkolózás után a munkahelyünkön, és mi lett a bejelentés következménye. 

Na jó, a cikk címe egy kicsit fellengzősre sikerült, mert most még házasság nincs. De a lánykérés csütörtök este megtörtént. És még jó, hogy igent mondtam!

Négy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy hozzá fogok menni ahhoz az emberhez, akit az új munkahelyemre belépve megismertem: pökhendi, nagyképű, harsány, mindannak szöges ellentéte, amiről azt gondoltam akkoriban, hogy tetszik, vonz, és szerethető. Azonnal megkörnyékezett, ráadásul úgy, hogy kapcsolata volt – és nekem is. Sőt, jegygyűrűm is volt már, bár akkoriban már igen ingatag volt az az együttélés. De erről majd később.

Szóval 4 évvel ezelőtt, huszonévesen új munkahelyre kerültem: tele voltam tervekkel, álmokkal, energiával, és életem egyik vágya teljesült azzal, hogy odamehettem dolgozni, arra a helyre, azt csináltam, amit szerettem, egyszerűen minden szuperül alakult.

giphy (6)

Forrás: myworldmydreamsx3.tumblr.com

Aztán megismertem Őt a fenti paraméterekkel.

Hónapokig kóstolgattuk egymást. Jó és rossz értelemben is, már ami engem illet, mert folyamatosan próbáltam kikerülni, ezért sokszor beszóltam neki, bunkó voltam, és igyekeztem jó messze tartani magamtól.

Egyfolytában írogatott a Facebookon, bent pedig mindig a nyomomban volt – akkor volt a konyhában, mikor én, mindig pont úgy volt beosztva, ahogyan én, és mindig csak beszélt és beszélt. Kurva sokat. Lyukat a hasamba.

Baromira idegesített.

Ráadásul az újdonsült kolléganőim óva intettek tőle. Nagyon vigyázz vele, egy link lókötő! – mondták.

El is hittem. És próbáltam nem foglalkozni vele.

De közben mindig az eszemben volt.

Hogy lehet ez? – gondoltam magamban, hiszen közben pedig rendkívül irritált. Aztán egy idő után magam előtt is be kellett vallanom, hogy pont ezért gondolok rá annyit.

Irritál = tetszik.

Kurvára.

Teljesen betegesen.

Egyfolytában hülyültünk, de én – ahogyan írtam – próbáltam tartani a távolságot, egyrészt, hogy a még meglévő kapcsolatom ne sérüljön – rettentően gyötrődtem közben benne, nem tudtam, mit csináljak, csak azt, hogy egyre inkább érzem, onnan el kell jönnöm. És ha Zolit éppen ezért küldte az univerzum, akkor éppen itt az idő. Ha meg nem ezért küldte, akkor is: egyre jobban akartam.

Körülbelül a munkahelyváltás után fél évvel leléptem a 3 éves kapcsolatomból. Egyik éjjel felébredtem – nem igazán aludtam, órák óta rágódtam – , felkapcsoltam a villanyt, felébresztettem Istvánt – nevezzük így – , ránéztem, és megmondtam neki, hogy akkor én most elmegyek. Felkeltem, összepakoltam, és éjszaka 2 órakor kisétáltam a lakásából. Néhány hét múlva elmentem a bútoraimért, és ami még ott volt, és ennyi. Azóta sem láttam, néha csak a Facebookon látom. Nem rázott meg különösebben a dolog, nem hagyott nyomot bennem.

Zoli minden nap előttem, a szemem előtt volt.

Először csak jóban lettünk. Aztán nagyon jóban. Igazi kis hülye haverokká váltunk, mindig rettentő sokat nevettünk. Egyre közelebb éreztem magamhoz és már nem idegesített. Megengedtem magamnak, hogy ne irritáljon. Kinyíltam. Jól éreztem magam.

Volt azonban egy kis bökkenő: hogy a kollégám volt. Nem kicsit, nagyon: konkrétan mellettem ült, fél méterre tőlem, pontosan az én asztalom mellett. Egyszerűen ennél direktebb munkahelyi kapcsolat már nem is lehetett volna. Ezért hát még mindig tartottam magam, ahogy tudtam.

Amikor egy közös estés beosztás után, hazafelé összejöttünk.

Nem szeretnék Romana- vagy Júlia regényt írni, de tényleg eléggé romantikus volt az egész (azt elfelejtettem mondani, hogy akkor már neki sem volt – másik – kapcsolata).

És elindult a titkos románc.

love

Forrás: yumenaya.tumblr.com

Fogalmam sem volt arról, hogyan lesz, mi lesz, hogyan mondjuk el, vagy egyáltalán elmondjuk-e, egyszerűen csak megtörtént, zajlott, folyamatban volt kettőnk között valami, és nem érdekelt semmi más.

Csodásak voltak az eltöltött napok, a munkahelyi titkos pillantások, összemosolygások, a munka utáni titkos randik – amiket senki nem vett észre, amikről senki nem tudott.

Összeköltöztünk – természetesen ezt is hipertitkosan. Csak a szűk baráti körünk tudott rólunk, a munkahelyünkön egyáltalán, senkinek semmilyen sejtése nem volt arról, hogy mi egy párt alkotunk.

Aztán ebből kezdett elegünk lenni, és nagyjából egy éve coming outoltunk néhány kollégának a Szigeten – nem volt egyébként bonyolult, sem nagy durranás az egész, és kedvesen reagálták le, koccintottunk az egészségünkre, és buliztunk egy jót.

Nagy kő esett le a szívünkről, és azóta még fantasztikusabb minden.

Most csütörtökön pedig még tovább léptünk.

Egy mozgalmas, fárasztó munkanap után este 11-kor érkeztem haza, Zoli nagyon fura volt egész nap.

Picit mérges is voltam, le se szart, nem hívott vissza, berágtam. Mire hazaértem, annyira fáradt voltam, hogy semmi másra nem vágytam, mint egy kád vízre, és az ágyra.

Mikor beléptem, a nappaliban egy olyan dal szólt, amit gyakran szoktunk otthon együtt hallgatni. Zoli pedig állt egy virágcsokorral a kezében.

Nagyon meghatódtam, de azt gondoltam, biztos rosszat csinált, vagy valami van, amit most majd bevall, de örültem neki.
Aztán azt mondta, lenne itt még valami. Majd előhúzott egy pénztárcát, amire már régen vágytam. Ennek már még jobban örültem, nagyon jól jött, nem tudtam mostanában újat venni magamnak, a régi már szakadt  volt, én meg meghatódtam, mennyire figyelmes.

Aztán azt mondta: lenne itt még valami. Azzal a mozdulattal finoman megfogta a vállam és leültetett a kanapéra, majd kérte, csukjam be a szemem.

Mikor kinyitottam a szemem, Zoli előttem térdelt, mellette pedig a kutyánk, néztek rám nagy kerek szemekkel mindketten, Zoli kezében egy gyűrű – amire most is ránéztem, miközben írok – . Igent mondtam.

Nagyon boldog vagyok. És bár eddig is tudtam, hogy vele fogom leélni az életemet, most is tudom, és a papír nem változtat az érzelmeken, a kapcsolaton, de a mi kötelékünk most végre titkosból nyílttá vált, úgy igazán.

giphy (7)

www.tumblr.com

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!