Girl Power! blog

Márciusi teendők – itt a tavaszváró lista

Nincs más teendőd, csak dőlj hátra, és élvezd a napsugarakat! Plusz adok még néhány tippet, amivel teljesebbé varázsolhatod ezt az évszakot, legyen szó akár szabadidős programról, adakozásról, lakberendezésről vagy zenéről. 

aca17f099223f42a360377a7ba4ee792

Igaz, hogy mindjárt március közepén vagyunk de a nagyja még így is hátravan, és a tavasz is lassú léptekkel érkezik: míg nappal már ragyogó napsütés van, addig azért esténként elkel még a télikabát. Ám lassacskán érezhetjük, hogy mégiscsak közeleg: ilyenkor mindenki derűsebbé válik szerencsére, tele leszünk energiával, tettvággyal, és egyszerre egy csomó minden elkezd kivirágozni – szó szerint, meg átvitt értelemben is. Összeszedtem mindenféle szépet és jót, amire nagyon várok a következő hetekben, és olyan “jó ügyeket”, programokat is ajánlok, amelyekre feltétlenül felhívnám a figyelmet. 

Zene

Régóta imádom Ane Brunt, és nagyon vártam már az új lemezt, most pedig itt van az új single Directions címmel, és nem csalódtam. Kedden be is jelentette turnéjának állomásait, tipikus, hogy Budapestre sajnos nem látogat el. De lesz több koncert is a környéken – például Berlinben -, esetleg oda érdemes ellátogatni és megnézni. 

A másik nagy favoritom az itthon szintén méltánytalanul elhanyagolt Braids, március 4-én adták ki legújabb dalukat, a Taste-et, hallgassátok.

Program

A tavaszi etyeki piknik április 11-én lesz, akkor már biztosan szenzációs idő várható. Etyeken a piknik mindig szuper hangulatú, finomságok, kézműves standok, borok, és minden, mi szem-szájnak ingere, megtalálható majd. Érdemes szállást is foglalni, ha autósok vagytok, hogy mindenki tudjon finom etyeki borokat kortyolgatni. Ha mégsem szeretnétek alkoholt fogyasztani, ajánlom az etyeki szörpöket is. 

c919ef111dfb5999ef429af3bbe44788

Forrás: athletesabroad.wordpress.com

Buszos pesthajnal

A pesthajnal egy fantasztikus kezdeményezés, amire azonban azért nem jutottam el, mert baromi korán kezdődik, és képtelen voltam felkelni, pedig minden egyes alkalommal regisztrálok, és nagyon eltervezem. A pesthajnal egy különleges napindító buli, melynek lényege, hogy emberek korán reggel összejönnek egy helyen, ahol van finom kávé, tea, reggeli, jóga és tánc is. Most valami más jön, ez pedig a buszos pesthajnal, ami végre picivel később indul, így sanszos, hogy fel tudok kelni.  Itt várost nézel, reggelizel, részt veszel a meglepetés programokban, átéled a különleges napindító bulit. Pesten. Reggel. Egy buszon. Március 21-én (szombaton) 9:30-kor indul a pesthajnal különjárata a Deák térről és 11:30 körül érkezik vissza ugyanoda. 

Etsy – magyar találkozó

A Kazi Art Galleryben rendezik meg a magyar kézművesek, iparművészek, képzőművészek kiállítását és vásárát április 1-jétől egészen 30-ig. 38 kézműves, iparművész, képzőművész alkotásai tekinthetők és vásárolhatók meg. 

10987438_1430684643890729_4461467662167524806_o

Mozgás

Nia – ahol a tánc találkozik a fitnesszel és a jógával

Nos, egy picit magam felé hajlik a kezem, szóval az első, amit meleg szívvel ajánlok, az az idei első balatoni Nia elvonulás: gyere el velünk! Három nap Balatonmáriafürdőn tánccal, gerincjógával, szaunával, egy nagyon szűk körű, csajos csapatban, finom biokajákkal, a világ legédesebb házigazdáival – ezt kínálja a tavaszi program, amit jómagam szervezek. De ha nem akarsz egy egész hétvégén elvonulni, akkor látogasd meg a Nimfeumot szombat délelőtt, és próbáld ki a világ legszuperebb stresszoldó táncát, amibe azonnal beleszeretsz, garantálom. 

Jenny-Scott-nia

Forrás: elephantjournal.com

 Astanga jóga

Emellett fel kell hívnom a figyelmeteket arra is, hogy milyen szuper jó az astanga jóga. Hosszú ideje húzom, most végre egy hétvégi workshop alkalmával ismerhettem meg Nadia Abdulwahab vezetésével a Jurányi házban, és nem csalódtam sőt, azonnal beleszerelmesedtem ebbe a jógatípusba. Ajánlom szeretettel, tavaszi felfrissüléshez ideális ez is. 

Film

Csajkor

Ezt a filmet feltétlenül meg kell néznem. A sztori a következő: az afrikai bevándorló családból származó, tizenéves Marieme menekülni szeretne családi háttere, kilátástalan iskolai viszonyai és az őt körülvevő, fiúk által uralt közeg elől. Megismerkedik egy háromfős, szabad szellemű lánycsapattal. Nevet és öltözéket változtat és az iskolát is otthagyja: egyetlen vágya, hogy teljes jogú tagként kerülhessen be a bandába. Abban reménykedik, hogy ez az identitásváltozás jelenti majd számára a szabadsághoz vezető utat és személyisége kiteljesedését. 

Csajkor(3)(680x480)

Nagy szemek

“Sajnos a női festők nem kelendőek” – hangzik a kulcsmondat Tim Burton filmjében, amely után a férj – Christoph Waltz – saját festményeiként kezdi el árulni felesége képeit, és persze így aratja le a babérokat. A dráma középpontjában a Margaret Keane (Amy Adams) által festett, az ’50-es évek Amerikájában hatalmas sikert aratott festmények állnak, amelyeken az összes szereplőnek jellegzetesen nagy szeme van.Megtörtént esetet dolgoz fel a film. 

Könyv

Erről igazság szerint csak elöljáróban írnék, mert épp egy másik posztban készítek egy listát az általam melegen ajánlott könyvekről, de addig is:  Lena Dunham: Nem olyan csaj című könyvére már régóta várok. Ha jól tudom, a tervek szerint már tavaly télen megjelent volna magyar kiadásban, ám valamiért a megjelenés váratott magára. De most itt van a szókimondó, merész, bátor, tökös csaj (a Csajokból, ha valaki valami furcsa oknál fogva még nem ismerné) kötete.

lena-dunham-fotosorozat

“Nem vagyok szexszakember, sem pszichológus, ahogy dietetikus sem. Nem vagyok 3 gyerek anyja, és sikeres harisnya-üzletláncom sincs. Viszont olyan lány vagyok, akit nagyon is érdekel, milyen, ha mindened meglehet” – vallja a szerző, Lena Dunham. Könyvében az összes csajosnak mondott témát szóba is hozza, a pasiktól kezdve az ideális testképen át egészen a karrierig. Mindezt pedig olyan egyedi megközelítésben, szókimondóan és merész humorral, ami tényleg csak egy Nem olyan csaj sajátja. Lena Dunham 1986-ban született New Yorkban, ahol jelenleg is él és dolgozik. 

Színház

Mamelosn, Gólem Színház: három nő, három élet, egy család

A Mamelosn című színdarab egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be a Thália színházban. A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK-ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni. Ő már igazi német. Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők-nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között. A szerző darabjai az osztrák és német színpadokon nagyon népszerűek, 2012-ben megkapta a fiatal drámaíróknak járó Kleist – díjat.

„Egy zsidó elmegy a pszichológusához. Hogyan telt a hétvége? – kérdezi a pszichológus.

– Ó köszönöm, nagyon jól, tényleg nagyon jól. Bár azt hiszem, volt egy freudi elszólásom.

– Ó hadd segítsek, mi történt? – így a pszichológus.

-Hát, ööö. Éppen együtt vacsorázott az egész család. Mindenki ott ült az asztalnál…

– Igen.

– Mindenkinek jó kedve volt, igazából nekem is, de amikor meg akartam sózni a levest, és meg akartam kérni az anyámat, hogy adja oda a sót….

– Igeeeen? – kérdezi a pszichológus.

– Hát, igazából azt akartam mondani, hogy anya, ideadnád a sót, légy szíves?

– És ehelyett mit mondott?

– Anya, az Isten verjen meg, tönkretetted az életem.”

Ügy

Nyugodt Szív. 

A Kukorelly Endre által létrehozott kezdeményezés arról szól, hogy a tagok, jelentkezők havi rendszerességgel, de akár egyszeri alkalommal is hajlandók hozzájárulni ahhoz, hogy hajléktalanok számára lakásokat béreljenek közös erővel. “Akik szívügyüknek érezve, tisztes bérért, hajlandók kiadni lakásukat ebből a célból. Akik szívesen részt vesznek a szervezésben, az ügy gondozásában, a jogi háttér biztosításában, pénzügyek intézésében. Sürgős, mert most 2-3 kemény hónap jön: akár ezer forintokból is gyorsan összegyűlhet annyi pénz, hogy néhány család, néhány ember magára tudja csukni az ajtót a legnagyobb hidegben” – írják a csoport leírásában.  Ha csak ezer forinttal is, de érdemes támogatni a kezdeményezést, ahol már most pozitív történésekről számolhatnak be. 

“Pénteken adott a Nyugodt Szív 120e Ft kauciót, ami egy kétgyermekes családot mentett meg az utcára kerüléstől. Holnap 43e Ft lakbértartozás kiegyenlítésében segítünk, hogy a szerződést meghosszabbítsa az önkormányzat – ez egy másik kétgyerekes családot óv meg a kilakoltatástól. Ezzel összesen 4 gyereket mentett meg a Nyugodt Szív 3 nap alatt”. 

Csatlakozz te is!

Ruha

Kezdem megszeretni a vásárokat, szóval most ezt itt ki fogom próbálni: a LoveBug Vintage szalonban ismét izgalmas, egész napos, estig tartó programot szervez, ahol pezsgőzve mazsolázhatsz a legújabb akciós tavaszi vintage kincsek között, ruhák, vintage sortok, napszemüvegek, zakók, dzsekik, csizmák, antik ékszerek, oversize és skinny cuccok, farmer, bársony satöbbi. 

Bútor

Harmadszorra és legalább háromszor annyi régiséggel lehet találkozni a Dessewffy utca 18-20 szám alatt az Antik és Vintage Bútorraktár harmadik vásárán. Várják az antik és vintage bútorok szerelmeseit, lakásfelújítókat és szépítőket, frissen költözötteket, lakberendezőket, ritkaságok után kutatókat vagy csakúgy a nosztalgikus időutazókat, egyszóval a műértő közönséget is. 

***

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!