Girl Power! blog

A nem az nem. De mi van, ha nem merjük kimondani?

Mi van, ha “megteszed, amit kér”, mert félsz tőle? Vagy ha nem is történik nemi aktus, hanem “csak” fogdosnak, csókolnak, szorítanak”, úgy, ahogyan te nem szeretnéd, de nem mersz szólni? 

Néhány nappal ezelőtt jelent meg Nem az nem. a házasságon belül is címmel egy cikk a nlcafe-n azzal kapcsolatban, hogy a nemi erőszakot általában otthon, négy fal között követik el. A cikk olvasása után ragadt “tollat” egy olvasónk, Tímea, és írta le egy e-mailben történetét, amelyet évek óta magában hordoz, és tette fel a kérdést nekünk is: mi van, ha megteszem, amit akar egy férfi a randin, hogy megelőzzem a nagyobb bajt? Mert ő nagyon akarja? És mert félek, nagyobb baj lehet, ha nemet mondok? Ami Tímeával történt, nem családon belüli erőszak, hanem egy találkozón megtörtént eset, amelynek hallatán később azok, akiknek elmondta, csupán annyit reagáltak: “Te mentél bele. Miért nem mondtál nemet?”. Nem egyedi esettel állunk szemben. 

***

“Nagyon fontos és jó iránynak tartom, hogy végre a felszínre emelkedett a családon belüli erőszak, a női egyenjogúság problémája, és örülök, hogy egyre többen merik kinyitni a szájukat. Nagyon régóta tipródok, írjak-e, vagy meséljek arról, ami velem történt, hiszen akinek eddig elmondtam, legyintett és azt mondta, “ugyan kérlek, ez azért nem olyan volt, végül is te is benne voltál a dologban, miért nem mondtál nemet”? 

Robi nagyon rámenős volt. Egy kávézóban dolgoztam, ő pedig rengeteget járt oda tárgyalni az ügyfeleivel. A főnököm imádta, egyrészt, mert menő, öltönyös szépfiú volt, szőke loknikkal, napbarnított bőrrel, finoman kisportolt testtel, ráadásul intelligens, okos, gazdag, és mivel minden nap nálunk reggelizett/kávézott, ezért jó sok pénzt hagyott a boltban. Amikor először találkoztunk, végtelenül illedelmes volt velem. Elkezdett azonnal udvarolni, de már az első “bóknál” megkérdezte, lenne-e kedvem vele kocsikázni, mivel ő nagyon szép helyeket tud, ahonnan gyönyörű a kilátás. Ez már akkor nem tetszett – 22 éves voltam, de azért nem hülye – és valahogy mindig elhárítottam, ugyanakkor megzavart a végtelenül nyájas, hihetetlenül udvarias, szinte már úriemberes viselkedése, ezért valahogy nem tulajdonítottam jelentőséget ennek a kocsikázós dolognak. De elhárítottam, rengeteg tanulnivalóm volt, és egyébként sem volt az én esetem, nem akartam komoly kapcsolatot se, de flörtöltünk néha, és ennyi. 

alone-depressed-depression-3351-975x550 (1)

Azután az ottlétei besűrűsödtek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy minden egyes nap a munkaidőm vége felé ott van bent, kint a kávézó előtt az autója, és zárásnál mindig várta, hogy elvigyen kocsikázni.

Rámenős volt, de udvarias. Egészen addig a napig sosem bátorítottam, és ilyenkor mindig visszautasítottam, szerettem hazasétálni. Egyetemista voltam, egészen más dolgok jártak a fejemben, és nem voltam belé szerelmes, nem akartam tőle komolyan semmit, de egy idő után nyilván hízelgő volt, hogy egy ilyen menő férfi az én kegyeimet akarja. Persze, hogy néha mosolyogtam, és fogadtam a bókokat. 

Egyik este már zártam be az üzletet, egyedül voltam, mikor Robi megjelent az ajtóban. Nem tudtam mit mondjak, mindenáron haza akart vinni, és én – most már tudom, rosszul – úgy döntöttem, mi baj lehet, 20 percre lakom az otthonomtól, oké, vigyen akkor haza, végtére is ismerjük egymást hónapok óta, jó fej, nem lehet baj, dumálunk aztán elválunk.

Nem így lett.

A második sarkon, ahol el kellett volna kanyarodni, másik irányba indult. Közben végtelenül kedvesen adta be, hogy íme a “meglepetés” az ő egyetlen pincérnőjének, csak fél óra kitérő, és annyira boldog, hogy velem lehet, és erre vár már nagyon rég stb. Oké, örültem, hogy fiatal lányként egy ilyen macsó udvarol körül, ugyanakkor nem jöttem tőle igazán lázba sem. Azonban a meglepetésnek nem túlzottan örültem, nem akartam vele egy autóban (egy helyiségben) lenni, de bíztam benne, nem lesz semmi, megyünk egy kört és nemsokára a saját ágyamban lehetek, egyedül. 

Felértünk egy hegytetőre a város szélén. Gyönyörű volt a kilátás, persze. Kiszálltunk, sétáltunk, beszélgettünk, majd negyed óra után visszaültünk a kocsiba, és én jeleztem, hogy most már mennem kell mert várnak otthon. Ebben a pillanatban megpróbált megcsókolni, én – finoman – eltoltam magamtól. Ekkor azonban újra megcsókolt, már nagyobb hévvel és energiával, mint aki nyomatékosítani akarja, hogy márpedig ez most így lesz. Két kézzel megfogta a fejem, úgy csókolt, és bár próbáltam magam a szorításából menekülni, nem sikerült. Teljes testével rám hajolt, közben beszélt hozzám, hogy milyen szép vagyok és én vagyok az álomnő. Nagyon fel volt tüzelve, és éreztem, hogy hajthatatlan. Hevesen vert a szívem. És nem a (szexuális) izgalomtól. Fent álltunk egy hegy tetején, egy autóban, körülöttünk a tök sötét, sehol egy ember, ő pedig nagyon elszántan és magabiztosan kezdett nekilátni a dolgoknak. 

Átfutott az agyamon, hogy oké, tiszta sor. Csak ezt akarja. Szexet, semmi mást. Döntenem kellett, hogy mit is tehetnék. Kezdjek el ellenkezni? Mi van, ha megver, ha nemet mondok? Vagy megerőszakol, ha ellenállok? Ha elhord mindenfélének a főnökömnél, esetleg kirúgat? Közben próbált levetkőztetni, ekkor szólaltam meg először halkan, hogy nem akarom. Magam is meglepődtem, hogy ezt elsőre megértette, és abbahagyta a vetkőztetésem, de nem állt le: azt hiszem, valami olyasmit gondolt, hogy én nem akarom, de neki bármit megteszek. Elővette a nemi szervét és nem írom le, de azt hiszem, el lehet képzelni, mi történt ezután. 

Nem ellenkeztem.

Azt hittem, ez egyszerűen ilyen, hogy ennek így kell lennie, hát megtettem, amit akart. Azt gondoltam, ha megteszem, elkerülök valami sokkal megalázóbbat. Imádkoztam közben, hamar vége legyen és végre hagyjon engem békén. Undorodtam az egésztől, de megcsináltam neki. Nem álltam ellent már a kezdetek óta, csak sodródtam és vártam hogy vége legyen. Nem tudom mi volt a fejemben. Mondhattam volna nemet. Mégsem tettem. 

Mikor végeztünk, felhúzta a sliccét, nyomott még egy csókot a számra, miközben én már küszködtem a könnyeimmel, majd hazavitt. Hazafele vidáman sztorizgatott magáról, majd a végén megkérdezte, nekem is jó volt-e (micsoda?!). Úgy éreztem magam, mint akit bedrogoztak: ez velem történt? Megtörtént egyáltalán? És jól tettem, amit tettem? Mi lesz ezután? Kavarogtak a kérdések, én pedig hülye ribancnak éreztem magam. 

Másnap összezavarodva, megalázva mentem be dolgozni, és nem, most nem az a rész jön, mikor a srác tudomást sem vesz a lányról az eset után. 

Ellenkezőleg. Robi folytatta volna, azt hitte, úgy érezte –  gondolom – , hogy “összejöttünk”. Hogy sikert aratott. Hogy ez egy remek este volt. Másnap este is jött, mosolygott, és várta a találkozót. Még virágot is hozott. Gondolom ment volna még egy kört a hegyre. Zárás előtt felhívtam egy ismerősöm, hogy jöjjön értem, és onnantól kezdve minden nap így tettem. Egy hét múlva felmondtam és felszívódtam, hogy soha többé ne találjon meg. 

dress-girl-sitting-2369-825x550

Ennek már tizenkét éve. Azóta szerető, boldog házasságban élek, két kislányunk született. Sokáig nem beszéltem senkinek erről, hiszen milyen butuska is voltam, és végülis nincs is “sztori”, ez csak egy “béna szexuális kaland” volt – ahogyan egy barátnőm mondta, mikor elmeséltem neki.  

Elmentem vele. Beültem a kocsijába. Kedves voltam vele. Udvarolt. Mosolyogtam. “Adtam alá a lovat”. Nem mondtam nemet. Megtettem, amit “kért”. Nem bántott. Nem vert meg. Akkor mi a bajom?

A legnagyobb baj ott van, hogy vannak férfiak, akiknek szexuális kultúrája kimerül a fent leírt esetben, és hogy ezek a férfiak azt hiszik, jól teszik, amit tesznek. Egy kis örömszerzés, nekik. A csajnak meg oké. Már ha mást nem akar. 

Én akkor – az esemény közben, és utána sokáig – valahol azt hittem, ez normális. Hogy ez mindenkivel  – bocs, minden lánnyal – így történik. Hogy van a férfi és amit ő akar, azt meg kell tenni. Akár az első randin. Mert ha nincs szex, lenéznek. Megvetnek. Vagy még rosszabb: megerőszakolnak. 

Ma már tudom, ez nem így van. 

Fogalmam sincs egyelőre, hogyan tanítsam meg a lányaimnak, ha majd nagyok lesznek, hogy tudni kell ezekben a helyzetekben nemet mondani. Hogy van jogod dönteni. Igen, akár egy randi közepette is. Akár az aktus közben is. Bármikor mondhatod: nem.

Az biztos, már most karatéra járatom a lányokat, nem lehet elég korán kezdeni. Később szeretném, ha a krav-magát is elsajátítanák, de elsősorban azt szeretném a fejükbe verni, hogy a nem az nem, és dönthetnek a saját testükről, amikor csak akarnak. “

***

 

Neked is van történeted? Megosztanád? Küldj emailt a girlpowerblogbudapest@gmail.com-ra! 

#anemaznem

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!