Girl Power! blog

Óvodai beszoktatás – egy gyógyíthatatlan beteg anyánál egészen mást jelent

“Rettegek az első naptól” – mondja Mariann, miközben a konyhájukban beszélgetünk. A konyhát azért emelem ki, mert külön öröm, ha Mariann el tudja vonszolni magát odáig. Autoimmun betegsége miatt ugyanis számára néhány méter megtétele is keserves, fájdalmas, és rendkívül megterhelő.

sad-505857_1280

Mariann kilenc évvel ezelőtt ismerkedett meg a párjával. Eleinte szerelemnek indult, egymásba bújva élték mindennapjaikat, minden csodásan alakult, boldogok voltak. Mariannál megismerkedésük után egy évvel diagnosztizálták a betegséget.

Előtte is betegeskedett – fizikai problémái mellett pszichés gondokkal, így bipoláris depresszióval is küzd gyermekkora óta -, de az autoimmun betegséget ezidáig nem mondták ki. 

Az elmúlt években azonban nagyon megromlott az állapota.

“A kezeim és lábaim ólomsúlyúnak tűnnek, mikor mozdítani próbálom, közben pedig mintha egyszerre késsel és tűvel is szúrkálnák” – írja le barátnőm a fájdalmát.

Mariannt harmincnégy évesen leszázalékolták, és bár igyekezett otthoni munkákat elvállalni, betegségeinek hullámai a folyamatos munkát mindig megakadályozták. Amióta pedig szteroidot szed a bántalmai miatt (pontosítok: szteroidot is), azóta több tíz kilót is felszedett, ezáltal a mozgás még nehézkesebbé vált számára. Hogy mi volt előbb, tyúk vagy a tojás, vagyis a pszichés gondok, vagy a fizikai betegség – nos, ezt csak találgatni lehet. 

Mariann kapcsolata idővel megromlott, mikor első babájukat várták. A terhessége egy külön posztot igényel, hiszen veszélyeztetett terhes volt, állandó orvosi kontrollal, több vetéléssel a háta mögött. De sikerült. Megszületett Lara, egészséges és gyönyörű.

A szülés idejében leginkább családja, édesanyja és édesapja, valamint testvére álltak mellette, mindenben támogatják nap mint nap. 

“Ragaszkodunk egymáshoz a férjemmel, nem akarok szakítani. Viszont az életem így nincsen rendben, nagyon nincs” – mondja nekem sóhajtva, miközben beszalad Lara, a most már 5 éves kislánya hozzánk, és kér egy pohár vizet.

Holnap megy először óvodába.

Igen, már tavaly kellett volna, de Mariann az első nap után úgy látta, Lara még nem érett rá. És ebben maradtak az óvónővel is.

Lara ugyanis nagyon anyás, sokkal jobban, mint az átlag.

Gyerekpszichológus igyekszik segíteni a családnak (és persze Larának), de ezt leszámítva a kislány életvidám, nevet, szalad sokat. A nagyszülők és Mariann nővére nagyon sokat vannak velük, Lara boldog gyerek. Csak épp az anyjától nehezen mozdul el. Érthető.

Mariann jó anya. Bár kevesebbet képes megtenni, mint a többi nő (nem bír egyedül fürdetni, pakolni, játszani, lehajolni stb.), az ő családjuk mégis példaértékű számomra. 

Most azonban már tényleg muszáj lesz az óvodát elindítani.

“Tudom, hogy végig kell csinálnom, mert különben jön a hatóság, meg mindenki megszól amúgy is, miért ilyen későn viszem óvodába, és miért ilyen a gyerek, és miért így, meg miért úgy. Ha nem tudom minden nap elvinni reggel, és nem tudom beszoktatni, akkor nagy baj lesz. De meg tudom csinálni. Meg tudom csinálni” – mondja Mariann, és elréved. Igen, baj lesz, hiszen a gyerek már óvodaköteles, a társadalom azt várja el, ne maradjon otthon, de Mariann azt mondja, ő is tudja, hogy jó lesz Larának. “Jobb lesz neki, mint otthon” – mantrázza nekem, és közben magának is. 

A gyerekek apjáról keveset beszélünk. Alig van otthon, a házimunkából nemhogy alig, semennyire sem veszi ki a részét. Én például, bár sokat járok fel Mariannhoz, azt hiszem, fél éve sosem találtam otthon, mikor mentem. De Mariannak szüksége van rá, azt mondja, legalább van valaki, aki éjjel hazajön, és aki ételt vesz otthonra. Ezen kívül apaként és férjként is megbukott – mondja szemlesütve. Aztán rögtön másról akar beszélni. Nem csodálom.

A szülők és az egész család pénze is a kezelésekre, pszichológusra, vizsgálatokra, és persze Mariann családjának összetartására megy, és történjen bármi, a hetven év feletti szülők és Mariann nővére mindig ott van, ha baj van. Nekem ez az igazi családkép, ez az igazi család. Ezzel az összetartással nem lesz gond az óvodában, hogy az óvónők segítőkészek, megértők és türelmesek lesznek Larával és Mariannal is, hogy nem okoskodnak és nem oktatják majd ki az anyukát. És szívből kívánom, és Mariann és megtalálja a nyugalmát minél hamarabb.

Utószó: A reumatoid arthritis egy autoimmun betegség, ami leggyakrabban az ízületeket érintő gyulladásos kórkép.  “A betegség intenzitása változó: kevesebb, mint 5% – a gyógyszerrel is alig uralható, a beteg lerokkanásával és testszerte súlyos szervrendszeri tünetekkel járó kórformákig terjed a skála” – írják a kórról.

Világszerte a népesség csupán 1 százalékát érinti ez a betegség, Mariann sajnos ebben az 1 százalékban pont benne van.

A betegség háromszor annyi nőre jellemző, mint férfira. A kór 70%-ban tartós fájdalommal jár, a betegek hozzávetőlegesen 15-20%-ánál alakul ki súlyos mozgáskorlátozottság. A reumatoid arthritis gyógyíthatatlan betegség, melynek csupán a tüneteit lehet enyhíteni. 

(A cikkben szereplők nevét megváltoztattam.)

 

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!