Girl Power! blog

Milyen esélyei vannak egy leszázalékolt anyának Magyarországon?

Egyedülálló anya mentális zavarokkal, két gyerekkel: nem sok jóra számíthatnak.

pexels-photo

Adott egy anya, nevezzük most Ildinek. Ildi 40 éves, gyermekkorában diagnosztizáltak nála egyfajta viselkedés- és személyiségzavart, depresszióval. Tizenhárom évesen írták fel neki az első kedélyjavító gyógyszert, azóta már temérdek gyógyszert kapott, összeszámolni sem tudja már, mennyi mindent szedett.

Családja akkor még jól menő vállalkozást vitt, volt pénz kezelésekre, pszichiáterre, pszichológusra, gyógyszerekre, különféle terápiákra – alternatív és orvosi kezelésekre is. A szülők az első 10-20 évben mindent bedobtak, hogy lányuk állapota javuljon, ami azonban állandóan ingadozott.

Önvagdosás, extrém és irreális cselekedetek, azután mélybe zuhanás és mély depresszió. A gyógyszerek ideig-óráig hatottak ugyan, olykor-olykor huzamosabb ideig is szinten tartották, de az állapota mégis, hosszú távon csak romlott.

Mondhatnánk, hogy élte az életét, de ez nem volt igaz: hamar magántanuló lett, társas kapcsolatai, barátai – irracionális tetteinek és gondolkodásának, “furcsa dolgainak” következtében – egy idő után elmaradoztak, senki nem volt neki, kizárólag a családja: anya és apa, valamint a nővére.

Telt-múlt az idő, Ildi nővé lett, ezzel együtt a gondok is megszaporodtak: rémes, borzalmas kapcsolatok, megalázó, méltatlan viszonyok és férfiakkal való rettenetes helyzetek, rendőrségi ügyek, éjszakai kimaradások, az őrületes mániás szakaszok meghosszabbodása… a szülők még ekkor is mindig mindent megtettek érte, és – ahogyan édesanyja szokta mondani – egy angyal eddig még végig foghatta a kezét, mert mindig, mindent túlélt…

Elhelyezkedni nem tudott: az érettségin is éppen csak átbukdácsolt, a tanulás nem érdekelte, nem kötötte le, figyelemzavaros volt és nehezen kezelhető gyerek és felnőtt egyaránt. Bár próbálkozott a munkavállalással, de a sűrűsödő depressziós szakaszok ellehetetlenítették a rendszeres, mindennapos rutint és rendszert, így vagy kirúgták, vagy maga mondott fel. 

Ildiről első ránézésre nem állapítod meg, hogy “valami nincs rendben”: kedves, mosolygós nő. Még akkor sem tudod, mikor beszélgetsz vele valami másról. Csak amikor mindezt elmeséli. Ildi túlsúlyos, és a betegség, a gyógyszerek és minden más következtében fizikális szimptómák is megjelentek. Azt mondja, rengeteg nyavajája van, hol itt fáj, hol ott, de valahol mindig fáj: ezekre szteroidot és más gyógyszereket is szed. Hát így. 

Telt-múlt az idő, és Ildi szerelmes lett: egy szimpatikus, külföldi fiú botlott az útjába, összegabalyodtak, és úgy tűnt, minden rendben van. A szülők – az állandó, napi 24 órás szorongás és aggodalom után – végre valahára egy ici-picit úgy érezték, talán most fellélegezhetnek, itt a boldogság, és vele a gyógyulás is megérkezhet. 

Ildit mindeközben azonban leszázalékolták. A depresszió rengetegszer a földhöz vágta, és amikor ezután szárnyra kapott a mániás szakaszokban, úgy érezte, hihetetlen dolgokat képes véghez vinni, ám ez csupán 1-2 hétig tartott, utána jött ismét a sötétség. Ezért hát folyamatos és hosszan tartó munkát továbbra nem tudott vállalni. 

Eltelt 1 év. 

Ildinek két gyönyörű és egészséges kicsi lánya született: először Réka, majd 4 évre rá Dorka.

A boldog, habos-babos kapcsolat időközben rémálommá változott: a férfi egyre többet maradozott ki, nem volt ritka a pénteki és szombati buli sem, és egy idő után már nappal sem volt otthon. 

A férfi munkáját elvesztette, és a kezdeti turbékolásból csupán annyi maradt, hogy alkalomadtán hazavitt hat darab zsemlét. A feleségének és a két gyereknek. Az estéket – ha otthon volt – Ildi szapulásával töltötte, alázta, “hogy nézel ki, kövér vagy, nem kellesz senkinek, te lúzer, menj el végre dolgozni te lusta kurva”, hasonlók.

Ildi amúgy sem hatalmas önbecsülése itt még kisebbre zsugorodott.

Egy idő után rettegett ő is, a gyerekek is, ha a férj otthon volt. Azt kívánták, menjen el. 

Kívánságuk  kisvártatva teljesült. A férfi egy nap fogta magát, összepakolt, és soha többet nem látták. Jobb ez így, mindenkinek. 

Ildi tehát maradt a két picivel. No és anyával, apával és a nővérével, akik közben saját életüket is élték ugyan, de folyamatosan Ildi körül intézkednek.

A helyzet most így néz ki: rokkantnyugdíja 36 ezer forint körül van. Ehhez még jön a családi pótlék, nagyjából 28 ezer forint a két gyerekkel, még 1-2 kedvezmény, a lényeg, hogy egy hónapban nagyjából 90-100 ezer forint jön össze. 

Ildi állandó kezelésre szorulna, amit régen a család meg is engedhetett magának, azonban a 10-15 ezer forintos alkalmak egyre csak ritkultak, időközben a család szinte minden pénze elment, sokszor még nővére is beszállt a kezelések finanszírozásába, vagy segítette valahogy.

Manapság nagyjából havonta-kéthavonta, néha 3-4 havonta tud elmenni az ingyenes pszichiátriai rendelésre, ahol az orvos kedvesen megkérdezi, hogy érzi magát, és felír egy gyógyszert. De ez a gyógyszer nem hoz javulást. Ildi kért másikat, de a pszichiáter megrázta a fejét. Ő úgy látja – kéthavi találkák alapján – , hogy ez a jó gyógyszer, ez a jó kezelés. Nincs mint tenni. Ami ingyen van, az ingyen van, többre nem futja. Ezzel kell beérni, ezt kell szedni. 

Ma a pszichiátriai betegeknek nem sok esélyük van arra, hogy családi háttér (és persze sok-sok pénz) nélkül külső segítséget reméljenek. Ha mentálisan beteg és zavart vagy, a te dolgod, persze 15 ezerért beszélget veled pszichológus, vizsgálgat a pszichiáter, 25 ezerért hipnotizál a hipnotizőr, 10 ezért még családterápiára is elmehetsz, de kérdem én: ha munkavégzésre éppen betegséged miatt vagy alkalmatlan, akkor mégis, miből?

Az egyedülálló anyák helyzetéről pedig nem kell külön írnom: ha már az elmúlt hetekben mindent a nők nyakába akarnak varrni a kényszerelletés fontosságának hangsúlyozásával, akkor a politikusaink például meglátogathatnának egy ilyen (ahogyan ők nevezik igen bántóan, “csonka”) családot, hogy megnézzék, milyen ma egy nem átlagos, hanem beteg anya élete egy zűrös betegséggel, két gyermekkel egy bántalmazó kapcsolat kiheverése után. 

A ördögi kör itt bezárul, ahogy Ildikó története is, nincs segítség, egyedül van, illetve ott állnak még mellette egyre idősödő nyugdíjas szülei, anya és apa, illetve a nővére.

***

(Figyelem, a kommentek a poszt alatt moderálva lesznek. Kérlek, ha olyat írnál, hogy ‘minek vállal az ilyen gyereket’, és hasonlók, inkább tartsd magadban.  Ha mást bántanál, mert troll vagy, inkább tartsd magadban. Ha anyáznál egyet, tartsd magadban. Ha konstruktív hozzászólást írnál, nagyon köszönöm!)

***

Girl Power! blog a Facebookon

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!