Girl Power! blog

18 elképesztő épület, 1 nő – ismerd meg Zaha Hadid munkáját

Meghalt 65 éves korában Zaha Hadid világhírű iraki-brit építész. Csodálatos épületeket tervezett szerte a világban. 

Zaha Hadid

Zaha Hadid 1950. október 31-én született Bagdadban. Nyugati életmódot folytató családja Szaddam Husszein hatalomra jutása után azonban elhagyta az országot.

A későbbi építész az 1970-es évek elején érkezett Nagy-Britanniába, és Londonban a neves Architectural Association School of Architecture-ben tanult.

A nyilvánosság akkor figyelt fel Hadidra, amikor 1983-ban bemutatta a The Peak Leisure Club hongkongi szabadidő- és üdülési központ meg nem valósított terveit, amelyeken egyetlen egyenes vonal sem szerepelt.

Hadid tervei alapján 2003-ban készült el az első, nő által tervezett amerikai múzeumépület, az Ohio állambeli Contemporary Arts Center Cincinattiben.

2010 elején nyitotta meg kapuit Rómában a MAXXI, a XXI. századi művészetek múzeuma, amelynek cementből, üvegből és acélból készült épületének magas, világos termeiben nincsenek derékszögek (lásd lejjebb a fotóknál).

Zaha Hadid az egyedüli nő, aki elnyerte – 2004-ben – az építészeti Nobel-díjként is emlegetett Pritzker-díjat.

A MAXXI épületéért 2010-ben megkapta az év legjobb brit építészének járó Stirling-díjat is, amelyet a következő évben ismét neki ítéltek a londoni Evelyn Grace Akadémia épületéért.

Tavaly az első női kitüntetettje lett a Brit Királyi Építészeti Intézet (RIBA) aranyérmének.

Hadid híres munkái közé tartozik a kínai kuangcsoui operaház és a londoni olimpiára épített vízi központ, a London Aquatics Centre.

Németországban is több épület fűződik Hadid nevéhez, ő tervezte a Weil am Rheinban lévő tűzoltóállomást és a lipcsei BMW-központot is.

2007-ben a budapesti Szervita téri parkolóház helyére tervezte az óriási kavics alakú Orco irodaházat, amely azonban végül – sajnos – nem valósult meg. Zaha Hadid irodája részt vesz a Néprajzi Múzeum új épületére kiírt tervpályázaton is.

Zaha Hadid kórházban hunyt el a múlt héten, ahová hörghurut miatt került be: a kezelés alatt infarktust kapott.

Az alábbi épületek a világ számos pontján találhatók meg, mindet a kiváló építésznő tervezte:

A Pierres Vives épület, Montpellier, Franciaország

A Pierres Vives épület, Montpellier, Franciaország: a közigazgatási épület levéltárnak, könyvtárnak és sportlétesítményeknek is helyet ad


JS Bach Chamber Music Hall, Manchaster,

JS Bach Chamber Music Hall, Manchaster


Galaxy Soho, Peking, Kína

Galaxy Soho, Peking, Kína


A Hadid-pavilon, Chicago, Illinois

A Hadid-pavilon, Chicago, Illinois


Evelyn Grace Akadémia, Brixton

Evelyn Grace Akadémia, Brixton


Maxxi Múzeum, Róma, Olaszország

MAXXI Múzeum, Róma, Olaszország


Riverside Museum, Glasgow, Skócia

Riverside Museum, Glasgow, Skócia


London Aquatics Centre, a londoni olimpiai vízi központ

London Aquatics Centre, a londoni olimpiai vízi központ


Heyday Aliyev központ, Baki, Azerbajdzsán

Heyday Aliyev központ, Baki, Azerbajdzsán


A kínai kuangcsoui operaház

A kínai kuangcsoui operaház


Hadid az általa tervezett Serpentine Sackler Gallery  előtt Londonban

Hadid az általa tervezett Serpentine Sackler Gallery előtt Londonban


Ordrupgaard Múzeum, Koppenhága, Dánia

Ordrupgaard Múzeum, Koppenhága, Dánia


CMA CGM irodaház, Marseille, Fraciaország

CMA CGM irodaház, Marseille, Franciaország


A Bergisel-sánc, Innsbruck, Ausztria

A Bergisel-sánc, Innsbruck, Ausztria


Nordpark felvonó, Innsbruck, Ausztria

Nordpark felvonó, Innsbruck, Ausztria


Az innsbrucki Hungerburg-sikló

Az innsbrucki Hungerburg-sikló


Dongdaemun Design Plaza, Szöul, Korea

Dongdaemun Design Plaza, Szöul, Korea


Zaragoza Bridge Pavilion, Spanyolország

Zaragoza Bridge Pavilion, Spanyolország

Forrás, forrás

***

Girl Power! blog a Facebookon

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!