Girl Power! blog

„A titkok forrásának őrzői vagyunk” – Voga Viki-interjú

Nem csak zenét, szöveget ír, énekel, zongorázik, zenekart vezet, koncertet szervez, de rendez, videót vág, fotózik, grafikákat készít, weboldalt szerkeszt, és amikor ez kicsit soknak tűnik, könyvtáros vagy virágárus szeretne lenni. Markáns véleménye van a világról, ugyanakkor úgy látja, szerencsére mondanivaló mindig van. Voga Viki a „bulikagyártó” zeneiparról, a titkos, kifogyhatatlan élet forrásáról, és az „arany” csizmával kitaposott ösvényről is mesélt a GirlPower! blognak.

VOGAVIKI_FOTOAmennyit olvastam rólad, úgy tűnik, mintha egész életedben a zenei pályára készültél volna. Volt még olyan szakma, ami egyébként érdekelt?

Nem készültem soha zenei pályára, zenész családba születtem, természetes volt, hogy zenélek. Ezen kívül festő, táncos és gyémánttolvaj macskanő akartam lenni tuti falmászó felszereléssel meg minden. A szüleim erről lebeszéltek, így egyetemre mentem.

Maradt a zene és mind a mai napig újabb és újabb szakmákba kóstolok bele a zenei karrier miatt.

Fotózom, grafikákat készítek, weboldalt szerkesztek, zenét, szöveget írok, promókat készítek, videót vágok, koncertet szervezek, tehetségeket keresek, szóval van bőven lehetőségem kiélni a kreativitásom. Néha egy kicsit sok is, és akkor könyvtáros vagy virágárus szeretnék lenni.

Ha három mondatban kellene bemutatkoznod és magadat leírnod, mi lenne ez a három mondat?

Hű, ez nehéz. Fogalmam sincs. Szabadságot ad a sokszínűség. Gyakran elérzékenyülök és még többet nevetek, mélyen megélek mindent és ennek a két végletnek az egyensúlyán dolgozom szüntelenül. Ebben sokat segít a zene.

Mi az, ami szerepel a bakancslistádon?

Fura, de nincs bakancslistám. Gyerekkorom óta ugyanarra vágyom; egy lelkitársra, akit úgy érzem sikerült megtalálnom, arra, hogy dolgozhassak, szépen éljek, úgy érzem ezt is sikerül kiviteleznem, szeretnék családot alapítani, ez tervben van, és szeretnék egyre több emberhez eljutni a zeném révén, mert hatalmas örömet szerez és úgy tapasztalom mások is szívesen rákapcsolódnak az általam gerjesztett hanghullámokra.

Ezen is folyamatosan munkálkodom, szóval nagyjából lefedtem a bakancslistámat.

Eljutni adott helyekre, megtenni őrült dolgokat, sosem tűztem ki célul, nem akarom ezektől függővé tenni a boldogságomat, elégedettségemet.

Ezek az érzések szerintem belülről táplálkoznak. Ettől függetlenül imádok utazni, bárhova, bármivel, és bármikor kapható vagyok pozitívan őrült dolgokra is, ezért lettem itthon zenész.

Kik inspirálnak? Kit tartasz példaképednek és miért?

Ahogy a mindennapjaim is sokszínűségben telnek, a zeném is ezt tükrözi. Írok zenét minden olyan stílusban, ami megérint.

A swing, jazz, soul, funk, rock, pop, dance, reggae, klasszikus zene, acapella, mind-mind szerepel a szerzői listámon, és ezeket előszeretettel vegyítem is koncerteken az adott hely hangulatához mérten.
A tehetséges, jó ízléssel megáldott, jó emberek inspirálnak, a nagyok közül és a közvetlen környezetemben is.

Ők mind a példaképeim.

Régóta benne vagy a magyar zeneiparban, hogyan látod, mennyit változott az elmúlt években? És te mennyit változtál, miben és milyen hatások értek?

Úgy látom a tehetségkutatókkal sokat nyitottunk zeneileg nyugat felé, ami jó, hiszen, a művészetnek nincsenek, nem lehetnek határai. Sokszor hallok olyat, hogy a soul, funk, rhythm and blues itthon nem népszerű zenei stílusok, aminek egyszerű oka van, de nem reális és csak a hazai zenei fejlődésünk pillanatnyi állapotát tükrözi.

A folk is sok korábbi zenei hatásból alakult ki, majd állandósult.

A korábban „elfogadott” magyarnak titulált zenei stílusok, mint a táncdal vagy a rock, rock&roll, pop is nyugatról szűrődött be, aztán volt egy nagy kulturális „áramszünet”, amit úgy érzem az utóbbi 10-15 évben kezdtünk behozni, többek között a tehetségkutatók repertoárjának köszönhetően is, mely aztán a szórakoztató média által és saját szülött, „kinevelt” sztárjainkon keresztül sok emberhez eljutott, és betalált.

Igaz, hogy globálisan jellemző egyfajta kulturális recesszió, egyszerűsödnek a témák, kevésbé fontos a zenei tudás, a hangszeres tudás, vagy bármilyen tudás igénye szemben a külcsínnel, de jó zene, mondanivaló mindig van, csak a fehér zajban kicsit kutatni kell utána. Ezt a kíváncsiságot kell életben tartani.

A sokszínűség nem más, mint rengeteg eszköz egy művész kezében, hogy a saját (egyéni és nemzeti) szűrőjén keresztül aztán új, eredeti világot hozzon létre. Ezért fontos, hogy ne zárkózzunk el semmitől, ami új, ami nem megszokott, mert így teremtünk saját kultúrát. A kultúránk nem egy halott, lezárt valami, hanem velünk együtt él, gondozni, fejleszteni kell, táplálni a jelenben is.

VIKI FOTO2

Persze hasznos, ha egy művész nem mártír,  hanem elsősorban ember, aki azért jó, ha van miből művészkedjen, ezért művészeti és üzleti szempontok között kell egyensúlyt találni, magadat elringatni, egy kicsit zeneileg nevelgetni, örömet is szerezni és nem éhen halni közben. Egyszerű ez.

Mit gondolsz, nőként nehéz, vagy nehezebb érvényesülni a hazai zeneiparban?

Ha a piacot vesszük alapul, akkor szinte mindegy.

Nálunk főleg a huszonéveseknek készülnek zenei termékek „nagy címletben”, akik szókimondást, „bulikát” és szabadságot keresnek a zenén keresztül, ami tök normális. Így általában véve a lányok egy lányban egyfajta példaképet, egy fiúban pedig férfi ideált keresnek, és vica verza.

A felnőtt közönség, akik már kevésbé keresik önmagukat, inkább szellemi táplálékot keresnek a művészetben, megint mindegy, hogy azt milyen nemű közvetítőn keresztül kapják, ha az jó.

Azonban ha a szakmáról beszélünk, úgy érzem kicsit nehezebb egy nő dolga, mert szerzőként, szervezőként, zenekarvezetőként stb. nagyon oda kell tennie magát, hogy kivívja a tiszteletet, és „cuki” énekesnőből zenésszé váljon a szakma szemében.

De ezért nem fogom átoperáltatni magam, inkább igyekszem olyan emberekkel együtt dolgozni, akik felül tudnak emelkedni a sztereotípiákon és tudnak improvizálni, ha egy-egy berögzült gondolkodási formának ellentmond az, amit tapasztalnak.

Melyik az az ország, amelynek zeneiparát, a tehetségek felkarolásának módját követendő példának tartod?

Az olyan országokban becsülik meg a tehetséget, ahol úgy általában minden jól működik. Ahol elégedettek az emberek, mert a saját életükben is azt tapasztalják, hogy a sok munka kifizetődik, lehet egyről a kettőre jutni.

Nem zár össze egy bennfentes réteg, ami nem enged közel a tűzhöz, bármit teszel, bármilyen jó vagy, így maguk is jó szívvel felemelik a saját tehetségeiket, teret adnak nekik és kíváncsian figyelik, mi újjal rukkolnak elő a szórakoztatásukra.

A svédeknél például kifejezetten jó zenekarok (Dirty Loops) emelkednek ki napról napra a tömegből, akik imádnak és tudnak is zenélni. Körüllengi őket egyfajta könnyedség, szeretet, amiből általában jó dolgok születnek.

Megint más a helyzet, ha például Amerikáról van szó. Ott sincs kolbászból a kerítés, de mivel egy „városka” annyi lakóval bír, mint itt az egész magyar népesség, ha csak minden ezredik embernek tetszik, amit csinálsz, hetente akaszthatsz fel a falra egy aranylemezt.

Ezzel szemben itthon hetente akaszthatnád fel magad, ha túl komolyan vennéd a dolgot, és pusztán a viszonylag kis létszámú közönséget kiszolgáló szűk keresztmetszetű média figyelem alapján ítélnéd meg magad és azt, amiben hiszel.

VIKI FOTO3

De ahogy korábban mondtam, a művészetnek nincsenek határai, nem kell elkedvetlenedni, ha itthon épp nem illik bele az eredetiség, a zenei és egyéb mondanivaló az adott, kizárólag üzleti alapokon nyugvó „sztárcsinálók” kézikönyvébe, az üzlet az üzlet.

Nem szabad feladni, ha  nincs értő bírálója az újítóknak, hiszen épp azért újítók, mert saját ösvényt taposnak ki.

És nem lehet haragudni az emberekre, ha nincs energiájuk, pénzük, hogy koncertekre járjanak. Bár hozzátenném, a kíváncsiság nem kellene, hogy kihunyjon senkiben, hiszen az jelenti a nyitást az új megoldások felé, szemben azokkal az utakkal, melyek a fásultsághoz vezettek, de ez mindenkinek a saját választása persze.

Ha pedig egy üzenet átmenetileg nem ér célba, és időről időre egy kicsit egyedül is marad az ember, akkor addig más utakat kell keresni.

Aki számára a motiváció belülről jön, nem tudja nem tovább csinálni. Kifejezni, fejlődni, élni akar,  és ezt az erőt megosztani másokkal is.

Első dalaid már 14 évesen megírtad, ezek a dalok miről szóltak? Emlékszel még a legelsőre?

Persze, az elsőre mindenki emlékszik.  10 évesen írtam az elsőt, egy sor volt, és Jégvirág volt a címe. A jégvirágról szólt.

A korai szárnypróbálgatások amolyan stílusgyakorlatok voltak inkább, de amit ki akartam velük fejezni, az ugyanaz, ami mai is; szeretet, szerelem, szabadság, önmagunk megismerése, mások bátorítása, életigenlés, kapcsolódás.

Később pedig bölcsészkarra jártál: mit szerettél benne a leginkább?

Találkoztam három olyan tanárral, akik tudása, tisztánlátása lenyűgözött. Szerettem a kicsi könyvesboltban a tanulmányaimtól teljesen független de rendkívül jó könyv kínálatot bújni, ott tanultam meg fotózni, videót vágni, és sok barátot is szereztem.

Ezen kívül az egyetemmel elkezdődött a nagybetűs önálló életem, ami néha ijesztő volt, de fejest ugrottam a mély vízbe, mint mindig.

Kisebb klubokban is lépsz fel, és nagyobb koncertjeid is vannak, melyikeket szereted jobban?

Teljesen mindegy, ha a helyi szervezés is fektet munkát a dologba, azaz jó a technika, méltó a környezet és közös érdeknek fogják fel a promóciót, így a közönséghez eljut a koncert híre és minden adott, hogy a zenészek a sok befektetett energiát, pénzt, időt, az életük munkáját világszínvonalú produkcióvá konvertálhassák és ezzel szórakoztassák közönségüket.

Amikor létrejön a zene révén a kapcsolódás, már mindegy, hogy 70 vagy 7000 ember tapsol. Persze, ha 7000-en tapsolnak, annak nagyobb hangja van.

VIKI FOTO4

Van mégis álomhelyszín?

Mindenhol jó énekelni, ha nyitott fülekre talál az ember. Ha változtathatnék valamin, és kívánhatnék egyet, talán az jó lenne ha a „nehézsúlyú” szervezés itthon nyitottabban állna hozzá a feltörekvő igényes produkciókhoz és nemcsak a médiából, külföldről vagy ismerősökön keresztül dolgoznának, mert van, hogy elég egyszer megelőlegezni a bizalmat (vagy időt szánni a promóciós anyagok meghallgatására), és maguk nevelhetnének ki egy világszínvonalú produkciót azáltal, hogy segítenek a szélesebb magyar, vagy akár a határainkon túli közönséghez is eljutni.

Szerintem a külföldi, és a bejáratott magyar produkciók mellett kell, hogy legyen idő és energia a hazai művészvilág értő vizsgálatára. Sajnos azt tapasztalom, hogy valamiért befogadóbbak a kinti szervezők, és nem riadnak vissza attól, hogy a fülükre hagyatkozzanak és hisznek benne, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak. Ez nekem nagyon szimpatikus.

Van, hogy szőke vagy egy képen, de van olyan fotó is, amin vörös hajad is: ezeket az outfiteket kitalálja ki? Mellyel azonosulsz a leginkább?

Én vagyok az elkövető minden esetben, és úgy érzem, minden képen megfogalmazott üzenet egy kicsit része a személyiségemnek. Minden emberi lélek sokszínű személyiséget rejt, néha magunk sem tudjuk milyen sokat, csak ha folyamatos megmérettetésnek tesszük ki magunkat és ezek révén egyre jobban megismerjük a bennünk rejlő erőt.  

Ezt a belső szabadságot, belső pozitív határtalanságot fejezik ki sokszor a fotóim, és törekszem rá, hogy másoknak is segítsek, hogy ugyanilyen szabadnak és korlátoktól mentesnek lássák magukat.

Van különbség az előadói megjelenésed és a mindennapi viseleted között?

Persze. Kicsit hülyén venné ki magát, ha aranycsizmában mennék répát válogatni a piacra, vagy tollas fejdísszel ping-pongozni.

De szerintem jó is, ha nem azonosul az ember teljes mértékben a művészete által kreált világgal, hiszen a művészet lényege pont az, hogy absztrakt és nem értelmezhető racionálisan.

Olyan energiákat mozgat meg, amivel a mindennapokban nem tudunk kellően foglalkozni. Viszont, ha egy művész elveszti a talajt a lába alól és túlzottan elfelejti az emberi mivoltát, az könnyen őt távolíthatja el a világtól. Kell az egyensúly.

Milyen itthon a „művészlét”, meg tudnád fogalmazni, milyen Magyarországon művészként? Könnyű, vagy nehéz?

Rohadt nehéz. Nincs pénz (pontosabban erre nincs), nincs piac, nincs kíváncsiság, kevés a profizmus, főleg megélhetési zenélés van, a művészetre jóval kevesebb figyelem irányul. De ez nem újdonság, ezt vállalja mindenki, aki ma itthon zenei pályára adja a fejét.  

De mivel nem tudom nem csinálni, ezen nem kesergek, inkább keresem a lehetőségeket, és amikor találok, és eljutok az emberekhez, mindig kapok bőven visszaigazolást azáltal, hogy látom, mélyen meg tudom érinteni, megnyugtatni, vagy ha arra van szükség, éppen kicsit felrázni őket a zenémmel, hangommal.

Kikkel szeretsz együtt dolgozni?

Tehetséges, progresszív, kísérletező, szabad gondolkodású, energikus, őszinte, felelősségtudó és kooperatív emberekkel.

Mit tanácsolsz azoknak akik – nem csak zenei pályán – de meg szeretnék valósítani álmukat, el szeretnék érni a céljukat, mire figyeljenek, mi a legfontosabb itthon?

Ha el szeretnék érni a céljukat, a legfontosabb, hogy azt a célt sose tévesszék szem elől.

Egyszerűnek hangzik, de néha, amikor már benne vagy a sűrűjében nagyon nehéz tud lenni. Ilyenkor arra kell hagyatkozni, hogy az adott tevékenységben mindig megtaláljuk a feltöltődést, ha pedig ez átmenetileg nem megy, kötelező kikapcsolni egy kis időre, hogy újult erővel, új megoldásokkal haladhasson tovább az útján az ember.

Ehhez elengedhetetlenek az emberi kapcsolódások is, a család, a barátok.

Maga a zene is ezt a mindenki által érthető közös nyelvet képviseli, a lelki kapcsolódást segíti elő, ami maga a nagy titok; a mesének hitt, hőn áhított, kifogyhatatlan élet-forrás azok számára, akik képesek ezt befogadni. A zenészek, és általában a művészek ha úgy tetszik ennek az energiaforrásnak a hírvivői, a titkok forrásának őrzői, mely szép feladat, szolgálat lehet, ha ennek tudatában alkotnak.

Mik a terveid a közeljövőben?

Koncertek, új dalok, zenei együttműködések tehetséges, saját mondanivalóval bíró művészekkel.

A legkülönfélébb módokon eljutni kicsikhez, nagyokhoz, hogy megismertessük az élő zene szépségét, szabadságát, varázsát, mely által érezhetjük az egységet, mely az emberi mivoltunkból fakad, hogy áthidaljuk a zenei fejlődésbe fektetett sok-sok energia révén adott szinten tevékenykedő zenészek és a szórakozni, kikapcsolódni, kapcsolódni vágyó közönség közötti rést, hogy örömet szerezzünk egymásnak, segítsünk egymáson egy-egy dallal, vagy jótékonysági előadással, hogy szépen élve, egymás hasznát szolgálva kiteljesedjünk abban, amit szeretünk csinálni; a mi esetünkben például, hogy zenélhessünk. Még sokáig.

Ha bármilyen kívánságod teljesülhetne, mi lenne az?

Legyen mindenki boldog.

(Vikit legközelebb május 12-én az Opus Jazz Clubban láthatod)

***

 girlpower

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!