Girl Power! blog

Bloggerek és anyukáik – Anyák napi mesék

Május első vasárnapja édesanyák ünnepe. Ebből az alkalomból felkértem néhány bloggert, írják meg nekem, milyen is az ő anyukájuk: a legnagyobb tanító? Angyal és tündér egyszerre? Példakép és világrengető erő? Hálálkodunk, szeretünk, ölelünk, és köszönünk. De van köztünk olyan is, akinek az anyák napja nem öröm, hanem a bánat napja. Az alábbi írások hol szívbemarkolóan fájdalmasak, hol tanulságosak, bájosak és imádnivalóak. Zsebkendőket elő…


 

Anna – Életem morzsái blog

Számomra az anyukám a Tündérországot jelenti. Mert anyukám egy Tündér, csak még szárnyai nem nőttek. Ő legkedvesebb és legnagyobb szívű személy, akit valaha ismertem. Ő az a személy, aki bárkiért megtenne bármit önzetlenül.

Mindig mindenkire odafigyel és Tündérként hinti a szeretet csillámporát másokra. A tündéri személyiségén kívül egy nagy oroszlán is lakozik benne, aki mindent megtesz a családért.

Napi 8 órában dolgozik, háztartást vezet, felnevelt két gyereket és kis kertünkben is gazdálkodott. Majd anyukáját is ápolta és gondoskodott róla szabad óráimban, míg élt. Anyukám az a személy, aki tiszta szeretettel jár el mindenben.

Soha nem vár viszonzást. 

Igaz, hogy nincs diplomája, nem vezető beosztásban dolgozik, ám nekem még is ő a legnagyobb tanítóm.

És nagyon hálás vagyok neki, hogy megtanított a legnagyobb emberi értékre, a szeretetre. 

Köszönöm neki, hogy gyerekkoromban „Tündérországban” élhettem. Anyatündérként lehetőségeihez mértem a legjobbat, a legnagyobb szeretettel nyújtotta nekem.

Bloggers and  their moms

Hajni – Aki a szerelembe szerelmes blog

A mi kapcsolatunk különleges. Csak én vagyok a lánya, és ő az én anyukám. Anyci. Csak így. Sok mindenben olyan vagyok, mint ő.
 
Ha külsőre nem is, lélekben le sem tagadhatna. Sok mindenben más vagyok, mint ő. De ő az, aki megért, mindenféle különbözőségem ellenére is. Nem tipikus anya-lánya kapcsolat a mienk. Bár ki mondja meg, mi a tipikus.

Tisztelem, szeretem úgy, ahogyan az anyukánkat tiszteljük, és szeretjük. Sokszor mégis inkább a  barátnőmnek érzem. Anya – barátnő. Mint Lorelai és Rory. Csak mi Hajnalkák vagyunk. 
Kölcsönösen rugdossuk fenékbe egymást, ha kell. Az sosem árt. Ő az, akivel vásárolni járok, aki Schäffer Erzsébet-előadásra jön velem, akivel könyveket ajánlunk egymásnak, aki űzi velem a telet Mohácson. Aki tud a “mocskos” anyagiakról, tudja, hogy mikor vagyok jól és rosszul testileg és lelkileg,  sőt még a fiú ügyeimről is tud. Jóról, rosszról egyaránt. Persze, azért van, ami még Anyci előtt is titok marad. De ennek így kell lennie.

Ő az, aki ad, mindig csak ad, néha többet is, mint amennyit “kellene”. Hogy fogom ezt meghálálni? Azt még nem találtam ki. Ő az, akinek egyáltalán köszönhetem, hogy most benne lehetek ebben a posztban, hogy mint blogger, írhatok a mi kapcsolatunkról. Mert nélküle blogger sem lennék.

Hogy tudom ezt meghálálni? Ha elolvassa majd, valami “biztosan belemegy a szemébe.” Talán így.

Bloggers and  their moms

ZsuzsiSuz’n Világa

Örök könnyek. Örökké meglesznek és talán örökre bennem maradnak. Ma meg akartam írni. Kiírni magamból mindazt, amit évek óta hurcolok magammal, mióta elvesztettem. És nem megy. Elkezdtem, írtam, írtam és kitöröltem.

Nincsenek rá szavak, hogy mit érzek. Olyan ember veszteségét nem lehet leírni, amit nem fogsz fel, mert még mindig jelen időben beszélsz róla és még mindig fél perc alatt összeomlasz, ha eszedbe jut egy-egy vicces pillanat. Olyankor elkezdem mesélni nagy lendülettel, csak ahogyan mindig szoktam, majd elcsuklik a hangom, érzem, hogy sav marja torkomat és intek, hogy nem megy tovább. A vicces történetből könnyek lesznek és én ott ülök a poros kocsma közepén és míg más egy ósdi faviccen röhög, én siratom az emlékeimet.

A születésnapokat, amelyekre többet nem süt nekem gyümölcstortát, a karácsonyokat, ahol nem lesz mennyből az angyal és az anyák napjákat, amiket úgy utáltam, mert mindig kiment a fejemből, hogy az első vasárnap.

Ma is utálom őket, mert többé nincs anyák napja.

Soha többé nem veszekszünk azon, hogy elmosogatni a fontosabb vagy vigyázni a frissen lakkozott körmeimre; nem morgunk össze többé azon, hogy egy felvétel után belevágom az amúgy tiszta fölsőmet a gépbe; nem énekli a Székelyhimnuszt a konyhában és nem fikázza le a zenéimet, amiket házimunka közben én bömböltetek.

Nem szól rám, hogy kend már ki kicsit magad, mert olyan semmilyen a fejed és én mégis hallom, mikor slamposan vonszolom be magam a fürdőszobába. Olyankor előkapom a púdert és majd’ megkérdem: így már jó? Ha többet szórakoznék öt percnél a szemfestékkel, úgyis megkapnám a beosztásom és eszerint is cselekszem. Ha rúzsozom a szám, papa tekintetében látom a felismerést. Minden lépésemben, mozdulatomban benne van, benne él; és bármit teszek vagy mondok, hallom a fülemben a hangját.

Jó, nem jó, te hülye vagy.

Két test voltunk, és egy lélek. Ezért nem érthetitek. Ő nevelt fel anyám helyett, aki el akart hagyni, majd a nagyi helyett, aki bár elhagyott, de nem akart. Ő volt anyám, barátnőm, testvérem és Mindenem. Minden lélegzetvételemben benne van, minden könnycseppemben és minden sóhajomban benne lesz. 

Örökre.

13128962_1184324171591269_1384301524_o

(A poszt Suz’N korábbi bejegyzése, a blogján itt megtalálod)

AlexandraPink Dust blog

Édesanyám nagyon megértő. Azt is megértené, ha itt most nem rólunk jelenne meg egy közös insta fotó, hanem az irodai axolotlünkről, Nobelről, mert miközben ezt írom, a kisállat fotójával is szórakoztam éppen.

Jó pár dolog van, amiben szeretnék hasonlítani rá (Anyura, nem Nobelre), ha majd nekem is lesz gyerekem. Ő nem azért megértő, és nem azért érdeklődik, mert minden lében kanál. Tiszta, gyermeki kíváncsisága és vidám természete nem halványult az évek múlásával. Most is ugyanolyan lelkesedéssel tud fordulni az élet felé, mint amikor kicsik voltunk a testvéremmel.

Mellette sosem unatkoztam, és megtanított értékelni a legegyszerűbb dolgokat az életben.

Függök – e az édesanyámtól?

Remélem, hogy csak egészséges mértékben. Amikor távolabb sodort bennünket az élet, hiányzott vele a mindennapi kapcsolat lehetősége.

Lassan jöttem rá a megoldásra, ez már jó pár évvel ezelőtt történt: vettem neki egy okostelefont, amin azonnal elérem, ha szeretném, és ő is írhat bármikor, küldhet képet a kutyusról, vagy hogy éppen merre járnak apával. Apróságnak tűnhet, de akkoriban ez a pozitív változás nagyon sokat jelentett nekem.

Mit jelent számomra az édesanyám? Biztos pontot az életemben. Soha nem volt komoly nézeteltérésünk, nem veszekedtünk, mindenben számíthattam rá, és meghallgatott, ha arra volt szükségem.

Ő pedig éppen annyit mesélt magáról, amivel még megtartotta a normális anya-lánya viszony kereteit. Ezt is fontosnak tartom, és örülök, hogy nem estünk abba a hibába, mint sok anya és lánya, hogy túl baráti jelleget ölt a kapcsolatuk. Az ’anyukám a legjobb barátnőm’ szituáció ugyanis a lány későbbi életében akár párkapcsolati nehézségeket is okozhat. Ez tehát még egy dolog, amiben hasonlóan szeretnék működni majd anyaként.

Azon túl, hogy mindig vidám, optimista, helyén van az értékrendje, nyilván még számos jó tulajdonságát sorolhatnám mint anya. De inkább mondanék még valamit arról, mit tanulhattam tőle mint nőtől. Mindig volt otthon valamilyen smink, kence, magas sarkú, egyéb csajos dolgok. Sosem ezek adták azonban azt a bájos nőiességet, ami mindig árad belőle.

Lehet, hogy a mai napig nem érteném teljesen, mit jelent, hogy a ’szépség belülről fakad’, ha nem olyan lenne Anya, amilyen. Szerintem nem vagyok elfogult, szép nő, nagyon is.

Amihez nincs szüksége semmi másra, mint hogy magát adja minden helyzetben. Így azt hiszem, hogy jó, ha erre törekszem majd anyaként is: önazonosnak lenni, optimistának maradni, és tudni, mikor nem kell kérdezni.

Bloggers and  their moms

Erika – KisDorina a piacon blog

Csak azt akartam anyám, hogy legyél büszke rám.

Süti illat, lisztes kéz, őszes haj, ráncok, kötőtű, szemüveg, melegség, rágyújtunk? Kérsz kávét? Ettél ma már? Melegítsek levest? Eszel rántott húst? Nem meleg a kávé? Kapcsold ki a sütőt! Mi van a fiúkkal? Jól laktak? A kicsi itt alszik? Mi volt ma a suliban? Kész van a házijuk? Tanultak? Hány gólt lőtt? Mikor jösztök ebédelni? Mit főzzek vasárnapra? A paradicsomlevest csak te szereted, ők nem, valami más ötlet? Küldjek holnapra ebédet? Elmentek iskolába? Mikor értek haza? Hozzak valamit a piacról? Mi legyen a ballagási ajándék? Csomagoljak az útra szendvicset neki? Miért nem hívtál tegnap? Milyen volt a randid? Megláttam egy pulcsit a boltban, nem tudtam otthagyni, mikor jössz felpróbálni?

Tele kérdésekkel, tele aggodalommal, tele szeretettel. Feltéttel nélküli szeretettel. Végigsimít az arcomon, az unokáinak tartja az arát pusziért. Ők lelkesen ölelik. Naná. Ő az élelmezésügyi miniszter a családban.

A puliszkát se tudom úgy megfőzni, mint ő, a többiről már nem is beszélve. De hogy sikerül neki mindig óriásira dagasztania a kelt tésztát? Mit rontok el én, hogy a fiaim inkább nála esznek, mint, hogy én főzzek? Ha elutazik számolják a napokat, hogy meddig nem lesz ebéd nála.

Persze többről is szól mint csak az ebédről hiszen neki mindig van egy jó szava, némi dugicsokija, vagy frissen sült sütije, ölelése, ideje.

A kötelező olvasmányok becsukva maradtak volna, ha ő nincs, és végtelen türelemmel nem olvas a fiúkkal. Ezt tette velem is. „Őrzött” az érettségi előtt, ő keresztrejtvényt fejtett, én a matek tételeket. Ő adagolta a hozzávalókat, én gyúrtam a tésztát.

Melegíti a kávét, és beszélgetünk. Biztat, ösztönöz, félt, leszid, ha nincs kifestve a szemem, ha kócos a hajam, próbál lelket önteni belém. Felhívom az állásinterjú után. Ügyes vagy te, csak akarnod kell, higgy magadban, meg tudod csinálni.

Jól esnek a szavai.

Valahogy mindig ráérez, mire van szükség. Csak néhány jó szóra, egy „fenékbe rúgásra”, vagy csak egy szelet sütire.

Én is ilyen anya szeretnék lenni, és ilyen nagymama.

Bármi történt, történik az életemben, az életünkben, ő ott áll mellettünk. Egyszer azt mondta, majd megtudod, ha anya leszel. Megtudtam, és nem is lehetek hálásabb a sorsnak, hogy ő az én anyukám.

Bloggers and  their moms

 

***

girlpower

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mészáros András says:

    Az a bizonyos cikk az első a bejegyzésemben. Mert ő az én anyukám.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!