Girl Power! blog

Mostantól kalóriaszegény finomságokat nassolhatsz – bemutatjuk a NasiDobozt

Egy biológiai antropológus lány megálmodta és megalkotta Magyarország első egészséges nasiválogatását. Mikula Dalma személyes küldetésének tekinti, hogy tudassa a világgal: az egészséges étel lehet nagyon finom is. Az ínycsiklandozó ételek csomagolása pedig magáért beszél. Itt a NasiDoboz, telis-tele egészséges és finom magvakkal, aszalványokkal és gabonafélékkel. Interjú az alapító-ötletgazdával. 

nd1

Ez első vállalkozásod?

Igen ez az első. Az, hogy egészséggel és táplálkozással szeretnék foglalkozni, 2-3 éve kezdődött Angliában.

Biológiai antropológiát tanultam, ahol a Disease and Nutrition című tárgy vált az egyik kedvencemmé.

Ennek hatására egyre többet kezdtem a saját táplálkozásommal is foglalkozni, és hamar megfogalmazódott az is bennem, hogy én a táplálkozással kapcsolatban képzelem el a jövőmet.

File_000

Mint sokan, én is egy blog készítésébe vágtam a fejszém és az egyetem alatt sokaknak diétát állítottam össze, tanácsokat adtam ebben a témában. Ezek nagyon jó visszacsatolások voltak, rengeteg támogatást kaptam már akkor is azoktól, akiknek személyesen is segíthettem és azoktól is, akik csak a receptjeimet olvashatták.

A disszertáció után (ami természetesen a táplálkozásról szólt) végül hazaköltöztem és dolgozni kezdtem, mely révén rengeteg konferenciára eljutottam – itt találkoztam olyan fiatal vállalkozókkal és az őket támogató szervezetekkel, akik arra inspiráltak, hogy merjek nagyobbat álmodni, és ne csak egyesével segítsek az embereknek.

Egyébként mivel foglalkozol, van állásod emellett?

Mint mondtam, biológiai antropológát hallgattam Angliában, a táplálkozás és az abból fakadó betegségek elkerülése volt a fő érdeklődési köröm (ilyen például a diabétesz, a szív és érrendszeri megbetegedések, osteoporzis, pajzsmirigy betegségek, sokféle hormonbetegség, de akár rák kialakulása is).

Szeptember óta pedig ifjúsági referens vagyok a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetben.

Azért kezdtem el itt dolgozni, mert a jövőben NGO-hoz, például a WHO-hoz vagy United Nation-höz szeretnék kerülni, és globális egészségügyi problémák megoldásán szeretnék dolgozni.

Ehhez azonban további kvalifikációk, nyelvek tanulása szükséges, és jó pár év tapasztalat helyi politikai döntések megszületéséről, megvalósulásáról stb., hogy utána majd a jövőben tudjam, hogyan érinti a helyi politikát a globális szabályozás.

Részt vettem az intézetünkben a Menza Reform népszerűsítő Roadshow rendezvényein, és azok megszervezésében is, ami a táplálkozással foglalkozik, ezek mellett pedig főleg ifjúsági rendezvényen, tanulmány írásban, fordításban veszek részt.

Hogyan jött a NasiDoboz ötlete?

A megfogalmazása az ötletnek inkább folyamatként leírható, 1-1 aspektusát, hogy mit, mivel, milyen formában, azt gondolom, hogy a múltamban egyértelműen megtalálhatunk, de arra is emlékszem, melyik pillanat volt az, amikor összeállt az egész a fejemben olyanná, hogy azzal már dolgozni lehessen.

Ezt pedig a többi fiatal vállalkozóval való személyes találkozók ihletettsége erősen hajtotta előre. A Macarassy adta az utolsó és egyben az egyik legnagyobb lökést.

Ők egy valamit csinálnak, de azt nagyon jól: ha macaron, tuti tőlük rendelsz.

Elgondolkodtam, mihez értek leginkább, és rájöttem, hogy lehet, nem is a főzéssel, sütéssel kellene versenyeznem; amiben igazán jó vagyok, az az ételek előre tervezése, kiszámolása, személyre szabása, a diéta vezetése.

DSC_0048

Ezt szeretném hosszú távon minél szélesebb közönségnek elérhetővé tenni. Ennek az első lépésként pedig leszűkítettem egy témára a profilt, ami egy részére a problémának, hogy valami kézzelfoghatóval tudjak dolgozni, de nagyobb léptékben, mint azt személyes tanácsadással tehetném.

Külföldön is léteznek ehhez hasonló dolgok, tehát tudtam, hogy erre lehet igény, ezért hinni is nagyon könnyen tudtam benne hiszen úgy érzem, én koncepcióval is felruházom a válogatást, nem csak a szelekció, amiért ez érdekes lehet valakinek.

Szóval a vezérelv egy érési folyamat volt, a realizáláshoz pedig nem kellett messzire mennem, hogy körül nézzek; számos, a Macarassyhoz hasonló szuper vállalkozás van Magyarországon, akik olyan dolgokat valósítanak meg minden szinten, amit nem hiszel el, ha nem látod a szemeiddel.

Egyedül csinálod az egészet, vagy van segítséged, partnered a vállalkozásban?

A koncepció saját, de manapság egyedül létrehozni ilyesmit nem könnyű. Egyéni vállalkozóként felelek a projektért, de nem mehetek el szó nélkül mindazok mellett akik szívvel lélekkel segítenek.

Találhatsz jó beszállítót, olyan partnert akivel könnyű együtt dolgozni, de olyat keveset, aki képes hinni abban, amit képviselsz.

Én úgy érzem ilyen emberekkel dolgozhatok, ezért rájuk is a NasiDoboz csapatának részeként szeretek gondolni. A barátok és a család is támogatnak és aktívan részt vesznek a néha egész embereket kívánó feladatokban amiért borzasztó hálás vagyok.

A Mucius Scaevola Kft. például a kezdetektől támogat, minden szinten és őszinte lelkesedéssel kísérik a dobozka útját, a Dr. Léhner Ügyvédi Irodát ahol Zsuzsa elvárásokon felül teljesítve gondoskodik iszonyú profizmussal a rendről, valamint Kardos Évát is kiemelném, aki a bürokrácia útveszőjében volt az utat megvilágító fény.

Végül, de nem utolsó sorban Gyenge Lászlót is szeretném kiemelni, akinek gyakorlati szakértelme rengeteget jelent a projekt kezdete óta. Náluk sosem kellett “ügyfélnek” érezzem magam és mindig elvárásokon felül teljesítenek, raknak hozzá a projekthez.

Mennyi teendőd van a NasiDobozzal? Irtó elfoglalt vagy? 

Rengeteg teendőm van egy nap. Teljes állás mellett folytatom a NasiDoboz projektet; napközben néha egy-két e-mailt váltok és telefonálok ez ügyben, de általában a teendők java délutánra marad.

Rendelések, doboztervezés, számlák, könyvelés stb. Ez eltart 8-ig 9-ig, de ez is változó igazából, tegnap este 11-re értem haza, mert display állványt terveztünk, és  fotókat készítettünk az új dobozokról.

Hétvégén pedig sokszor besegítek egy étteremben, ha épp nem a dobozkák körül kell valamit intézni.

Egyetem óta dolgozom itt, eredetileg azért kezdtem, hogy összehasonlíthassam a magyar étkezési szokásokat az angollal, de mára már vendéglátós praktikák és a menedzselése egy ilyen helynek is nagyon érdekelnek.

DSC_0044

Mit tartalmaz a doboz? Egyáltalán, mi a koncepciója, lényege?

A NasiDoboz egy egészséges nasi válogatás, magvakból, aszalványokból, és gabonafélékből. A doboz egy napra elegendő összeállítás, amit több részletben javaslunk fogyasztani, reggeli ebéd és vacsora között.

Különböző életstílusokra gondolva állítottuk össze, hogy az aktívabb és kevésbé aktívak is megtalálják a nekik megfelelő összeállítást, illetve, hogy különböző, akár kalóriaszegény vagy speciális diéták kényeztető részét is képezhessék.

Összességében a dobozok az egészségtelen csokoládét és chipset hivatottak helyettesíteni, azzal, hogy kielégítik a rágcsálás utáni vágyunkat.

A lényeg, az egészség, a mérték előre csomagolva.

Az alapötlet jelentős részét képezte, hogy saját válogatásokat úgy hozhassatok létre, hogy az a kiválasztott feltételeknek (például életmód) megfeleljen – jól látható, és követhető legyen a rendszer, a neked megfelelő ajánlásokat tegye.

Sajnos jelentős tőke nélkül egyszerre minden nem megy, de nem titkoljuk, hogy ez is fő céljaink közé tartozik. Addig is, folyamatosan új variációkkal, szezonális összeállításokkal szeretnénk előállni, hogy ezzel is kedveskedhessünk a kedves vásárlóknak.

Van valamilyen személyes oka, ami miatt egészséges nasikkal kezdtél el foglalkozni? Súlyfelesleg, egészségügyi problémák, miegyéb… 

Bevallom, sok gondom volt a súlyommal és egy drasztikus fogyáson is túlestem, aminek hosszan tartó következményeivel kell éljek – ezért személyes küldetésemnek is tekintem, hogy a speciális diétán élőknek se kelljen nélkülözniük, valamint azt, hogy az étkezéshez kötődő betegségek trendjét együtt vissza szorítsuk.

Meg akarom osztani másokkal is, hogy ez hogyan lehetséges és tudom, hogy miután én magam is eredményeket értem el, ez lehetséges.

Kikkel kellett felvenned a kapcsolatot, hogy minden flottul menjen? Olvastam például, hogy be kellett vizsgáltatni a terméket. Azért ez egy kezdő vállalkozó részére bizonyára kihívás: kit kell felhívni, hová kell menni, engedélyt kell beszerezni és a többi. 

Őszintén szólva, még most sem tudom, hogy mit nem tudok majd holnap – nagyon nehéz elindítani bármit is, amikor nincsenek világos keretek, egyértelműen teljesítendő kitételek.

Teljes homályból indult egy álom, erős hittel és akarattal, ami nap nap után rejtett, megmászandó lépcsőfokokkal szembesült. Persze volt fogalmunk arról, hogy ha élelmiszerrel, kereskedelemmel szeretnénk foglalkozni, melyik portálokon kezdhetnénk el a keresést, de végül a kapcsolatok nyitották meg a legtöbb ajtót – ha információra van szükséged, eszedbe jut egy ismerős, vagy megkérdezel egy barátot, hogy nem ismer-e olyasvalakit… Számtalan fölösleges kör volt és lesz még ebben, de amíg úgy érzem van értelme, megéri.

Arra kellett rájönnöm tehát, hogy a vállalkozás nem különleges tehetségről szól, hanem nagyon hinni kell valamiben, és kitartóan csinálni.

Abban nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy összehozott a sors a Muciussal, mert látom már, milyen nehéz lett volna nélkülük létrehozni ezt az egészet.

A jól működő vállalkozást vezető Zun Sándor és csapata sokszor a mentsváram voltak a mélypontokon és reális veszélyekre figyelmeztettek, amikor kellett, amit nem tudok elégszer megköszönni nekik.

Ők a csomagolás-technika, a design és a webshop megvalósításáért felelnek, de a kreatív, gyakorlatias, lehetetlent nem ismerő hozzáállásuk és részvételük rám is is nagyon pozitív hatást gyakoroltak.

DSC_0061

Az álomtól a megvalósításig milyen folyamatokon kellett végigmenned?

Az álomtól a megvalósításig nem is igazán jutottam még el.

Emlékszem arra a napra, amikor bevásároltam egy papír-írószer boltban, és kézzel csináltam egy kartondobozt kis fakkokkal, amiket egy szupermarket nasijaival tömtem meg, azzal a felkiáltással, hogy “ezt akarom, csak jobban”.

A mai napig megvalósítunk, haladunk, és még nagyon sok van hátra – egyszerűen csak eljött az a pont, amikor már érdemleges dolgot adhatunk kézhez, és az is a terv részét képezi, hogy erre közösséget építsünk, akiknek fontos az, amiről a NasiDoboz is szól.

Az álom és a megvalósítás megkezdése között pedig 5 perc telik el.

Kigondolod, elkezded hajtogatni a dobozt, és idővel alakul, hogy mit is akarsz, hogyan is akarod, mit lehet – a lényeg, hogy elérj valamit, minden nap.

A vállalkozásodat nevezhetjük startupnak? Mit gondolsz, milyen esélyek várnak rád Magyarországon, mi a stratégiád?

Akkor nevezhetnénk annak, ha ez egy olyan mikrovállakozás lenne, ami nemzetközi piacra van tervezve. Olyan értelemben lehet startupnak is nevezni, hogy innovatív a piacon, nincsen jelenleg ilyen kimért napi nasi még itthon, még nem annyira törődnek az emberek a kalóriákkal, és a napra szánt energia bevitelükkel (bár szerencsére az egészségükkel egyre inkább) ezért ez valami teljesen új. Itthon jó esélyekkel indulunk pont ezért az újszerű koncepcióért, és szerintem ez külföldön is tudna működni a jövőben, de egyelőre ide koncentrálunk.

  dalma

Volt többfelől segítséged. Nem történt eddig még olyanfajta elbizonytalanodás, hogy megálltál, körbenéztél, és azt mondtad: úristen, mit is csinálok?

Nem nagyon van vállalkozó a családban, szóval a saját utamat járom, de néha merengek rajta, hogy ez is egyfajta iskola. Más vállalkozóktól tanul az ember, keres, kutat, beszél róla, megvitat, aztán kipróbál dolgokat… Ezért az egész egy nagy bizonytalanság is lehetne, a perspektívád ezért nagyon fontos.

Mik az 5 éves tervek?

Az A., B., vagy C.-re vagy kíváncsi? 🙂

Sok az ötlet és célkitűzés, de a legbiztosabb tervem, hogy alkalmazkodom majd a dolgok alakulásához, mert azt már biztosan tudom, hogy lehetelten mindent előre kigondolnunk.

 

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!