Girl Power! blog

“A rendőr azt mondta, belepecsételik az útlevelébe, hogy kurva”

Nyakó Júlia szereplésével kisjátékfilmet készített a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, amelyben a saját gyűjtésükből származó példákat mutatnak be arra, mennyi erőszakot kell elszenvedjenek a lakásban dolgozó szexmunkások is.

Szexmunka céljára tilos lakást bérbe adni Magyarországon, kizárólag saját tulajdonú lakásban volna legális ez a munka. Ez azonban teljesen életszerűtlen ötlet, hiszen a legtöbb szexmunkás nem is választaná ezt a munkát, ha volna saját tulajdonú ingatlanja – írja az egyesület. 

Az illegalitás miatt számos tulaj zsarolja a tőle lakást bérlő szexmunkásokat, de nem csak tulajdonosok, ismerősök, családtagok is gyakran élnek vissza az információikkal és pénzért, a közös gyermek felügyeletéért és számos más dologért tartják sakkban őket.

Magyarországon tizenhét éve legális a szexmunka, a New York-i Egyezmény értelemben – hívta fel a figyelmet a szervezet. 

A prostitúciós törvényt azonban a kezdetektől kifogásolják az érdekvédők és jogvédők.

Az utcai szexmunka szerintük azért lehetetlenül el, mert az önkormányzatok nem jelölik ki a türelmi zónákat, amivel mulasztásos törvénysértést követnek el.

Ennek következtében az utcán dolgozó szexmunkásokat óriási összegekre bünteti a rendőrség olyan indoklásokkal, mint hogy ‘rossz helyen álltak’. A nem létező türelmi zónába azonban nem tudnak bemenni.

A magyarországi szexmunkások többsége azonban lakásban dolgozik, és az alkalmatlan törvényi szabályozás, valamint a rendőrség zaklatásai miatt folyamatos bizonytalanságban élnek, ki vannak téve a lakáskiadók és mások zsarolásának és az erőszak számos más formájának.

Számosan inkognitóban végeznek szexmunkát, akár a közvetlen környezetük, a családtagjaik sem sejtik, hogy valójában mivel foglalkoznak, mert félnek a megbélyegzéstől, zsarolástól, erőszaktól.

A szexmunkások, a társadalmi ködképek dacára épp olyan emberek, mint bármelyik polgári személy, és azért dolgoznak, hogy magukat és családjaikat eltartsák. A SZEXE kisjátékfilmjében Nyakó Júlia színművész egy lakásban dolgozó szexmunkást átlagosan érő atrocitásokat mesél el.

A filmben szereplő összes eset valóságos, a SZEXE ügyfeleivel esett meg.

(forrás: Youtube)

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!