Girl Power! blog

19+1 kreatív ajándék karácsonyra

Ha ismerősöd, családtagod szereti a művészeteket, a kreatív megoldásokat, a kézműves dolgokat, akkor nyert ügyed van: rengeteg csúcsszuper dolgot szerezhetsz be karácsonyig. Összeszedtem a számomra legkedvesebbeket, természetesen a bloghoz híven sok-sok feminista, és egyéb izgalmas, színes és egyedi ajándékot. 

Art Hekk a Balaton-imádóknak

 

Az Art Hekk egyedi figuráival, Boglári Bellával, Siófoki Laurával és Almádi Carlossal már találkozhattatok itt a blogon. Az ART HEKK – Tóth Andrej grafikus projektje – 2014 nyarán született meg, és Balaton- ihlette grafikái, handmade termékei igen hamar kedveltté és ismertté váltak.  

Azóta a kollekció gazdagodott, és már nem csak táskákat, de például laptop táskákat is beszerezhettek tőlük, ahogyan posztereket, pólókat, sőt még Tatz-matricákat is. 

(katt a képekre a nagyításért)

 

Pirográf konyhai csodák Nagy Klaudiától

 

Nagy Klaudia fába égetett grafikáiról ismert, a Girl Power! blogon is olvashattatok vele interjút.

A környezetbarát technikával készült konyhai eszközök – így vágódeszkák, alátétek, fakanalak – egyediek és jellegzetesek, amiről azonnal megmondod, hogy NagyKlaudiaDesign

Szakácskönyvek- de nem akármilyenek ám!

 

Ajánlok két különleges szakácskönyvet, amik többek, mint egyszerű receptgyűjtemények.

Az egyik ajánlatom a Szakácskönyv a túlélésért, amelyből itthon a Gólem Színházban színdarab is készült, és amiről itt írtam

A Centrópa Alapítvány 2013-ban kiadott életinterjúja és receptgyűjteménye a a könyvpiac egyik legizgalmasabb kiadványa volt. Ez a könyv adja az alapját a színdarabnak, amit további túlélők és rokonaik visszaemlékezéseiből az előadás rendezője és dramaturgja írtak színpadra: öt nő mintegy 149 képzeletben elkészített ételének receptje, amelyek reményt adtak nekik a lichtenwörthi fogság alatt.

Most lábon lőttem amúgy magam, mert jelenleg nem kapható a kötet, de a Libriben le lehet adni igénylést (bár nem valószínű, hogy karácsonyra megérkezik), de hátha. Érdemes antikváriumokban is utánanézni, én nyomozok utána, nagyon szeretném megszerezni. 

szakacskonyv_a_tulelesert

A másik könyv, ami szerintem kiváló ajándék, nem más, mint Salvador Dalí szakácskönyve, amiről már szintén írtam.  

Dalí gyermekként arról álmodott, hogy szakács lesz, 1973-ban ki is adták szakácskönyvét. 

Most, 2016-ban végre újra megjelent a kötet. 

Salvador Dalí szakácskönyve

A könyv címe “Les Diner de Gala” , vagyis Gala vacsorái (Gala volt a festő felesége és múzsája) és rengeteg különleges, olykor szokatlan ételreceptet tartogat az olvasó számára.

A kötetben találunk például “Ezeréves tojást”, “Csigával töltött borjúbordát”, “Karamellát fenyőtobozzal”, vagy épp “Békapástétomot” is. 

A kötet az Amazonról megrendelhető. 

Urban Goddess – cuccok

 

Az Urban Goddess-sorozat Bíró Erika alkotásainak gyűjteménye, amely a bennünk élő istennő, és a városi, dolgozó nő egyvelegét jeleníti meg. A sorozatban találunk bögrét, nyomatokat, iPhone tokokat is.

Színházjegyek

 

Az egyik kötelező darab, amire szinte percek alatt mindig elfogynak a jegyek, az az Egyasszony.

A könyvről itt írtam már: Péterfy-Novák Éva megrázó kötete saját történetén alapszik, miután kiderült, kislánya mentálisan sérültté vált a szülés során. Az együtt töltött évekről, valamint bántalmazó kapcsolatáról az író blogot írt, ebből pedig elkészült a könyv. 

egyasszony_tenki_reka

Forrás: Jurányi Ház

A rendkívül felkavaró előadás főszereplője – és egyetlen szereplője – Tenki Réka, több városban is játsszák a darabot, érdemes szemfülesnek lenni. Januárban a Jurányiban láthatod Budapesten. 

A Jurányiban egyébként emellett rengeteg szuper előadás van és lesz a jövő évben. Ami nekem bakancslistás, és terveim között szerepel:

  • Elhanyagolt férfiszépségek
  • hajlék-kaland-játék
  • Egy őrült naplója – Keresztes Tamással a főszerepben. 

Egyedi ékszerek

 

Van egy magyar lány, aki különleges, fesztiválra ideális ékszereket alkot: az antiallergén ötvözetek és natúr alapanyagok felhasználásával készült ékszerek között mindenki talál a maga számára gyönyörűséget. A Theia Design megálmodója Kurdi Szilvi, a MOME formatervezés szakos hallgatója, akinek “Fesztivál!” nevű kollekcióját a nyári nappalok és éjszakák szabadsága ihlette.  

A kollekcióban szereplő darabok színeiben és formájában visszaköszön a modern kor karneváljainak hangulata: a geometrikus díszítésű, élénk és letisztult ékszerek tökéletes kiegészítői minden stílusos fesztiválozó ruhatárának.

A másik izgalmas koncepció Nagy Klaudiáé: HADALOT nevű márkája hasznosít, alkot, részecskékre bont és újra egyesít.

Minden fülbevaló festővászon ékből készült, ami felhasználatlan marad, ha épp nincs szükség a festmény utólagos feszítésére. A márkát ezek a kis fa lapocskák ihlették, amelyek több mint 10 éve Klaudia életének részei.
A rajtuk található festmények egy nagyobb, átlagban 70*50 cm-s munka esszenciái.

“Viseld magadon egy darabját, s ha összetalálkoznál azzal, aki egy másik részét viseli, nos, akkor kapcsolódás van. 
Mert mindig kapcsolódás van” – írja Klaudia, akitől az egyedi darabokat itt tudod megrendelni

Boldogságnaplók és tervezők 2017-re

 

Na, hát ebben a témában aztán külön posztot lehetne írni, szóval mindenki kedve szerint válogasson a kínálatból.

Panyi Zsuzsi blogán szedte össze a legizgalmasabbakat, én annyit hozzáteszek, hogy a kedvencem a Happy Planner, ami ezeféle színben, méretben és számos kiegészítővel kapható. Itt is van egy kis ízelítő videó, mennyire sokoldalú ez a kis évtervező: 

Feminista kitűzők és kiegészítők

 

Kitűzőkből is rengeteget lehet szemezgetni az Etsyről, talán még éppen ideér, ha megrendeled, de ha nem akarsz külföldről vásárolni, akkor ajánlom a Virágéknál shopját, ahol sok-sok kitűző és felvarró közül választhatsz. Íme pár menő darab:

/Az első három kép: Virágéknál, a többi forrása: girlgang felvarró, Not4You-kitűző, kitűzők, Szüfrazsett-kitűző, Nasty Woman, Girl Boss/

Egyedi párnák

 

Az M.kissen éppen most karácsonyra dobta ki a Girl Power kollekciót, amihez picinyke közöm nekem is van annyiban, hogy pár nap múlva lesz itt a blogon egy izgalmas játék ezzel kapcsolatban.

De addig is, nézegessétek az oldalát, és a kollekció darabjait, egyébként pedig emellett bármilyen egyedi párnát rendelhettek. 

Kreatív programok

 

Nagyon régóta szeretnék elmenni a Fessneki nevű kreatív műhelybe, ahol workshopokon lehet híres festményeket megfesteni, szerintem ide például kitűnő ajándék egy belépő.

Aki a kézműveskedést szereti, annak is rengeteg variáció adott, például szitanyomó, bélyegkészítő, bútorfestő, barkácsoló workshopok. 

Könyvek 

 

No, hát könyvekről is írtam már idén, ezek közül bármelyiket melegen ajánlom, a könyv mindig remek választás ajándéknak.

Ebben a cikkben az idei könyvélményeimről írtam, most pedig négy könyv van a polcomon, amit elkezdek olvasni, és szerintem nagyon jók lesznek:

Kondor Vilmos Szélhámos Budapest, Audrey Carlan Calendar Girl, Sejal Badani Törött szárnyű angyalok, és Laurelin Paige Hudson című kötete. 

kondor_vilmos_szelhamos_budapest

Feminista felsők, alsók minden mennyiségben

 

Az Etsy-n iszonyat sokféle izgalmas pólót találni, a Felvinczy webshopjában megveheted a Nő vagyok, és nem félek használni feliratú pólót, a nagy kedvenc pedig az It’s me and you webshopja. A többi póló  innen, innen és innen

 

Színezőkönyv felnőtteknek

 

Felnőtteknek is vannak már izgalmas kifestőkönyvek. Jakócs Dorottya és Berczi Dóra például Cirkusz címmel készítette el kifestőkönyvét, ami a cirkusz színes világába kalauzol el minket, a lapok pedig kivehetők és keretezhetők. 

Ajánlom még Cseh András Netfüggők című kifestőjét, valamint a Legendás állatok és megfigyelésük című könyvet, ami feleveníti a film varázslatos világát is. 

Izgalmas írószerek

 

Ki mondta, hogy a ceruzák és a tollak unalmasak? Az Etsy-n itt, itt, és itt is találsz jókat.  

Egyedi képek a falra

 

Ide is rengeteg példát hozhatnék, érdemes az Etsy-n elidőzni, ha feminista tematikájú poszterek iránt érdeklődsz: egyik nagy kedvencem a Ruth Baderről (az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagja) készült kép, és persze Frida Kahlóból sosem elég! A Girl Boss-feliratból rengeteg változat kapható, én ezt szeretem

Emellett igen jó cuccokat kapni az Up to Style oldalán, ahol különleges posztereket szerezhetsz be, például különböző városokkal kapcsolatos képeket, vagy a növény kollekció egy-egy darabját. 

A másik nagy budapesti kedvenc a Hellomonument, itt szintén nagyon szuper Budapest-posztereket vásárolhatunk. 

budapestposter

Vicces makeup táskák

 

A Face Shit bag-be alaposan beleszerettem, de még nagyon sokféle megtalálható az Etsy-n, például ez a szempillás változat, vagy ez a Lady Boss-feliratú is. 

Menő szütyők

 

A fentebb már bemutatott NagyKlaudiaDesign is megalkotta új márkáját, a TTT-t.

Legtöbben a fentebb bemutatott égetett vágódeszkákról ismerik Klaudiát, ám kevesen tudják, hogy a cukiságok előtt jó 10 évvel már grafikák is születtek a kezei alatt.

“Több bőröndnyi rajz várt arra, hogy végre életre kelhessen és úgy éreztem, most jött el az ideje. 30.születésnapomra terveztem egy egyéni kiállítást, ezekből a nagyközönség előtt még soha nem látott képekből,de végül más projektek teljesedtek ki a tavalyi év során” – mondta a Girl Power! blognak Nagy Klaudia. 

 “Ezen rajzok mindegyike egy hangulat, egy érzet, amit nem leírok, hanem egy karakteren keresztül tükrözök a néző felé. Eredetileg nincs hozzá szöveg, a táskáknál viszont mégis annyira adta megát,hogy egy kis mankót is adjak hozzájuk”. 
 
Virágéknál is vannak menő táskák, íme néhány. 

Terápia

 

Ajándékozz barátnődnek kikapcsolódást! Hidd el, ez az egyik lehető legjobb meglepetés. Stresszkezelő, relaxáló programra lehet ajándékkártyát venni, nem beszélve a jógabérletekről, masszázsról, szóval minden olyat ér adni, ami a másik testi, lelki feltöltődését segíti. 

Játékok Xboxra

 

Írtam már arról, hogy mennyi de mennyi szuper Xbox-játék van már, amiben megfejteni, gondolkozni kell, vagy épp megmenteni a világot, de a lényeg, hogy már nem falatnyi ruhában flangáló szuperszexi hősnőkkel, vagy megmentendő királylányokkal vannak tele a videojátékok. 

Egyre több női karakter jelenik meg a játékokban, és ennek a női felhasználók is örülnek, ami nem csoda, hiszen egy felmérés szerint a játékosok 48 százaléka bizony nő.  

Említettem pár remek játékot a fenti cikkben, néhány kedves, drága olvasóm pedig még több videojátékot ajánlott számomra, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. Szóval álljon itt egy felsorolás, ha játékot vennél barátnődnek:

  • Dreamfall széria
  • Syberia
  • American Mcgee’s Alice
  • Remember Me
  • Mirror’s Edge 1, 2
  • Elder Scrolls széria
  • Mass Effect
  • World of Warcraftot
  • Life is Strange
  • Never Alone
  • Child of Light
  • Rise of the Tomb Raider
  • The Last of Us
  • Gone Home

Bővebben a számítógépes játékokról itt olvashatsz. 

+1: a legszebb ajándék az adakozás

 

Ha már megvettél mindent, amit szerettél volna, akkor ne felejts el gondolni azokra, akiknek segítségre van szükségük.

Két évvel ezelőtt már írtam az Újrakezdés csoportról, és gyűjtést is szerveztünk, amire hihetetlen mennyiségű felajánlás érkezett tőletek.

Most ismét segíthettek a csoport tagjainak, hogy szebbé tegyük számukra a karácsonyt.

A bántalmazó kapcsolatot túlélő nők csoportjának tagjai nulláról kezdték elölről az életüket, minden támogatásra szükségük van. 

ujrakezdes-csoport

 

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!