Girl Power! blog

“Mintha csak hipnotizálva lennék, tűrtem”

“Sorra jönnek velem szembe a misztikus üzenetek. Interneten, plakátokon. Üzennek nekem, csak észre kell vennem. Most már tudom.” Olvasói levél a változtatásról, az újrakezdésről. 

Nyár vége, ősz eleje volt, és én nagyon mélyponton voltam.

Tönkrement, vergődő, mérgező kapcsolat, instabil munkahely, anyagi gondok, kilátástalanság, örömtelen, problémás mindennapok, szorongás és fásultság. Ez voltam én, ez volt az év – az elmúlt évek.

Sétáltam hazafelé, és éreztem, hogy most elszakadt a cérna. Nem bírom tovább. 

A fejemben ugyan üvöltött az a bizonyos kis hang, “gyerünk már kisanyám, lépj már, csinál valamit, ne ülj tovább a mocsárban! Hiszen te kurvára vagány nő vagy! mi van veled?”

De nem ment. Bénult voltam.

Hosszú idő óta, mintha csak hipnotizálva lennék, tűrtem, sodródtam, csináltam, mint egy robot. Még csak csodára sem vártam. Csak beletörődtem. Ez van, ezt kapod. Ezt érdemled. 

Határozott, magabiztos, kőkemény, okos nő voltam a külvilág számára, belül azonban eszméletlen fájdalmat és gyengeséget cipeltem magammal.

De akkor is, tovább cipeltem mindig. Szótlanul. 

Szóval ott, azon a délutánon sétáltam haza egy förtelmes és méltatlan, megalázó veszekedés után, és mikor elmentem egy hosszú utcán, a falon volt valami színes plakát, nem tudom már micsoda, csak az üzenetre emlékszem, az volt rá írva:

a változás jó. 

Egy másodpercre pillantottam csak oda, de ez éppen elég volt, hogy bevésődjön a fejembe:

A változás jó. 

Ízlelgettem. Azonnal ellenkeztem. De mi lesz utána? Mi következik? Hogyan fog történni? Mi van, ha….?

Hazaértem, leültem a kanapéra, és vártam. Becsuktam a szemem, és csak hagytam, hogy úrrá legyen a friss gondolat, amit hosszú-hosszú ideje nem engedtem az elmémbe már. 

A változás jó.

Innentől kezdve ez lett a mantrám. A változás jó, mondogattam, szinte edzeni kezdtem magam.

Elkezdtem rendet tenni a lakásban: kipakoltam a fiókokat, rendszereztem a könyveim, és elkezdett kivilágosodni minden. 

Aztán odafigyeltem minden ilyen üzenetre. A könyvek szavaira. A dalszövegekre. Az utcán látottakra.

Meghallani, amit mondani akarnak nekem. 

A változás jó.

Hát igen, annál biztosan jobb, ami most van – gondoltam sokat, és még ha meg is akartam néha győzni magam, hogy ugyan, végül is elmegy ez, ami van – ez a kis állóvizünk, amely lelkileg bántalmazó, romboló, kártékony, agresszív – dehát mégiscsak a mienk, és majd talán egyszer elmúlik és boldog lesz…

Az érzés mégis erősödött. A vágy. Hogy továbblépjek.

Nem kellett különösebb balhénak történnie ahhoz, hogy évek múltán így döntsek – a lassú kínzás sokkal rosszabb lehet, mint a tettlegesség, a rövid ideig tartó fájdalom.

Ez kegyetlen. Kicsinál, megfojt, elpusztít. És még csak észre sem veszed.  Sosem csattant el pofon, soha nem volt nyoma a fájdalmamnak – a lelkem ugyanakkor már szétbomlott.

A kommunikációnk aljas és méltatlan volt egymással, én védekeztem, ő támadott, egyre többet. Ezért kezdett el sürgetőbbé válni, hogy megmentsem magam. 

És akkor másnap, a fenti séta után, egy reggel csoda történt: felébredtem, és vidám voltam. És rohadtul erős. Évek óta először. 

Éreztem, eljött, megszületett. Itt a döntés a kezemben, csak élnem kell vele. Bárhogy is lesz, csak jó lehet. 

Megtettem az egyik legnehezebb lépést.

Körülményes volt, fájdalmas, botrányos, és nagyon hosszú. Kimondtam, hogy ennek vége van. És egyszerűen csak lezártam. Sírtam, üvöltöttem, magam alatt voltam, megbántam párszor és elhitettem magammal, rosszul döntöttem, de nem: sosem néztem vissza. 

Kiléptem abból a körből, ami évek óta mérgezett. Habár nem tudtam azonnal minden szálat elvágni – vagyis rosszkedvem minden egyes okát – de a leglényegesebbtől, a mérgező kapcsolatomtól megváltam.

Újrakezdtem, teljesen egyedül. Talpra álltam, sok segítséggel, de egyedül. 

És innentől kezdve kinyílt a világ.

Mintha csak valami álomból ébredtem volna, elkezdtek megtörténni velem a dolgok.

Új ismeretségek, új munkalehetőségek, új feladatok, új kihívások. Örömteli percek, nyugodt hétvégék. 

Más lettem. 

Az élet lett más. 

 

A változás jó. 

Kinyíltam, 180 fokot perdültem, és a kifelé sugárzó magabiztosság már belül is ott van.

A határozott, okos nő pedig újra beköszönt hozzám, kezet fogtunk egymással, és barátságot kötöttünk. 

 

 

***

Kedves olvasó! Köszönöm, hogy betértél! Minden kulturált és építő jellegű hozzászólást örömmel veszek, boldog vagyok, ha párbeszédet kezdeményeztek!

Azonban a kirekesztő, gyűlölködő kommenteket minden esetben törlöm.

Keresd a Facebookon a Girl Power! blogot! Katt a képre:

Girl Power! blog a Facebookon

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!